Mátéfi Eszter: Vasárnap is győznünk kell!

Vágólapra másolva!
2010.04.02. 11:05
null
Tóth a mieink egyik legjobbja volt (Fotó: Meggyesi Bálint archív)
Mátéfi Eszter, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya elégedetten értékelt a tegnapi, Svédország elleni idegenbeli sikert követően, bár felhívta a figyelmet a hiányosságokra is. Véleménye szerint a 27–26-os győzelem akkor lesz igazán értékes, ha az Eb-selejtező békéscsabai visszavágóján is megverjük az északiakat.

„Tudtuk, hogy igen nehéz találkozó vár ránk, és nem csalódtunk. Nem a megbeszéltek szerint kezdtünk, ám sikerült megnyugodnunk és talpra állnunk. 22–16 után ismét homokszem került a gépezetbe, több meccslabdát is elhibáztunk, de jól küzdöttünk a végén, és nagyon értékes győzelmet arattunk" – kezdte a mérkőzés utáni értékelését Mátéfi Eszter szövetségi kapitány.

„Az az igazság, hogy megleptek a svédek: mi a meccsek felvételeiből készültünk ellenük, de kicserélődött valamelyest a csapatuk, például balkezesre nem számítottunk. Aztán menet közben sikerült rendeznünk a sorokat, és bár akadtak hibák, Szucsánszki Zita fájó bokája miatt pedig kényszerű cserék is, mindenki kiválóan küzdött – folytatta a szakvezető  – Az biztos, hogy vasárnap jobb kezdés, jobb helyzetkihasználás kell, és védekezésben sem mindig a megbeszélteket hajtották végre a lányok, de a videofelvételek alapos elemzése csak most következik."

Holnapután Békéscsabán ütközik meg a két válogatott, és ha Tóth Tímeáék ismét győznek (a Vác átlövője kilenc góljával az együttes vezére volt Lundban), akkor szinte biztos, hogy csoportelsőként kvalifikálják magukat a Dániában és Norvégiában megrendezendő decemberi Európa-bajnokságra.

„Bízom benne, hogy a hét végén, hazai közönség előtt még jobb teljesítményt nyújtunk, mert azt a lányoknak is elmondtam, hogy a most megszerzett győzelem akkor ér igazán sokat, ha mellé tudjuk tenni a vasárnapit is" – fogalmazott ezzel kapcsolatban Mátéfi.

EMLÉKZETETŐ –  NŐI EB-SELEJTEZŐ, 2. CSOPORT, 3. FORDULÓ
SVÉDORSZÁG–MAGYARORSZÁG 26–27 (12–15)
Lund, 1500 néző. V: Stark, Stefan (románok)
SVÉDORSZÁG: Kain – WIEL-FREDÉN 7, Johansson 3, Gulldén 1 (1), Wiberg, TORSTENSON 10 (3), Boson 1. Cs: SKAGERSTAM-GRUBBSTRÖM (kapus), Eriksson, Alm, Wallter 1, Jacobsen 3 (1). Szövetségi kapitány: Per Johansson
MAGYARORSZÁG: PÁLINGER – Bódi, Bulath 1, Szucsánszki 2, SZABÓ V. 5, TÓTH T. 9 (6), VÉRTEN 6. Cs: Herr O. (kapus), Tomori 2, Kovacsicz 2, Szekeres, Kovacsics, Szamoránsky P. Szövetségi kapitány: Mátéfi Eszter
Az eredmény alakulása. 3. p.: 3–0. 6. p.: 5–1. 10. p.: 5–4. 12. p.: 7–4. 21. p.: 9–9. 24. p.: 11–11. 37. p.: 15–21. 41. p.: 16–22. 47. p.: 19–22. 50. p.: 20–24. 54. p.: 23–24.
Hétméteresek: 8/5, ill. 6/6
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik