Kézilabda: Pungartnik 38 évesen Nettelstedt-játékosként tér vissza

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
2010.03.17. 18:35
Címkék
Roman Pungartnik, a Szlovén Kézilabda-szövetség alkalmazottja, valamennyi férfiválogatott igazgatója, aki a januári Eb után Zvonimir Serdarusic szövetségi kapitánnyal együtt a Celje PL-hez szerződött (Serdarusic mint edző, Pungartnik mint igazgató) óriási meglepetésre játékosként visszatér a pályára.

A hajdani kitűnő jobbátlövő-jobbszélső ismét aktivizálja magát, méghozzá a Bundesligában. A hírt a Siol Sport internetes újság közölte, amely szerint a TuS Nettelstedt-Lübbecke lesz – ideiglenesen – Pungartnik új munkáltatója.

Alekszandrosz Alvanosz és Heidmar Felixson sérülését követően a német csapat edzője, Zlatko Feric azonnal megkereste Pungartnikot, és a 38 éves legendás szlovén játékos igent mondott. A megállapodás szerint csak a Német Kupa Hamburgban rendezendő négyes döntőjében (április 10–11.) erősíti a Lübbeckét. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb kétszer lép fel a Nettelstedt színeiben (ha csapata továbbjut az elődöntőből, amelyben a Hamburg lesz ellenfele).

Pungartnikra azért esett a választás, mert hosszú éveken át Németországban játszott, méghozzá a Wilhemshaven, a THW Kiel, a Hamburg és a Gummersbach színeiben. Tavaly még a svájci Kadetten Schaffhausen játékosa volt, majd visszavonult, s elfoglalta a szlovén férfiválogatott igazgatói székét.

Egy hónappal ezelőtt a Celje sportigazgatója is lett, ezért minden bizonnyal a szövetség és a klub beleegyezése is szükséges, hogy Pungartnik a sérülésektől tizedelt Lübbeckét kisegítse.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
6 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
8 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
16 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
21 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
23 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
35 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
39 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
59 perce