Női kézilabda: Ana Lekics a nyáron hazatérhet Szerbiába

Vágólapra másolva!
2010.02.18. 13:23
Címkék
A regionális ligában szereplő szerb női kézilabdacsapatnál, a Zajecsarnál nagy terveket szőnek. Miután anyagilag az egyik legstabilabb egyesületnek számítanak a környéken, azt is megengedhetik maguknak, hogy a nyáron szerződtessék Ana Lekicset. Egy-két éven belül pedig a többi, egyelőre légiósként szereplő szerb válogatottat is, akikkel reálisan pályáznának a Bajnokok Ligája megnyerésére.

Lekicsnek a nyáron lejár a szerződése Ljubljanában, ahol egyelőre az ellenfeleken kívül az anyagi nehézségeivel is erőtelejesen küzdő, BL-középdöntős Krim Mercatort erősíti. Szlovén lapértesülések szerint az irányító hazatér a nyáron, amit Szerbiában egyelőre még nem erősítettek meg, de meglepetésként aligha szolgálna.

A szerb klasszissal a Ljubljana is hosszabbítana, ez viszont erőteljesen az anyagiakon múlik majd.

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
5 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
5 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
5 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
5 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
6 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik