Férfi kézilabda: Sótonyi László a Balatonfüred új edzője

S.J. S.J.S.J. S.J.
Vágólapra másolva!
2010.02.17. 17:12
null
Két hétig volt csapat nélkül Sótonyi László<br />(Fotó: Mirkó István, NS-archív)
Címkék
A bajnoki &eacute;vad v&eacute;g&eacute;ig a 39 &eacute;ves, 180-szoros v&aacute;logatott S&oacute;tonyi L&aacute;szl&oacute;t nevezt&eacute;k ki a Balatonf&uuml;red f&eacute;rfi k&eacute;zilabdacsapat&aacute;nak edzőj&eacute;v&eacute;.

A balatonfüredi férficsapatnál kedden a felmentett Velky Mihány mester ideiglenes utódjának Zubjuk Igort, a gárda eddigi másodedzőjét nevezték ki.

Megbízatása nem tartott sokáig, mert szerdán újabb döntést hozott a klub vezetősége. A fürediek a fehérvári női együttesnél február elsején szerződést bontó Sótonyi Lászlóval, a volt válogatott irányítóval állapodtak meg.

„Az idény végéig szól a szerződésem – mondta a Nemzeti Sportnak a válogatott hajdani karmestere –, és az a célom, hogy a most nyolcadik helyen álló csapatunk minél közelebb kerüljön a bajnoki élmezőnyhöz, a Magyar Kupában pedig a Csurgóval szemben bejusson az elődöntőbe. Nem idegenek közé kerültem, hiszen az együttes valamennyi tagját jól ismerem, és néhányukkal – Szathmári Jánossal, Pásztor Istvánnal, Kis Ákossal – még együtt játszottam Veszprémben, miként mostani segítőmmel, Igor Zubjukkal is."

A FÉRFI NB I ÁLLÁSA 
1. MKB Veszprém KC 16 16 601–377 +224  32
2. Pick-Szeged 17 14 1 2 581–490 +91  29
3. Dunaferr SE 16 11 1 4 436–422 +14  23
4. Tatabánya Carbonex KC 17 11 6 490–450 +40  22
5. Csurgói KK 16 9 1 6 457–454 +3  19
6. Budapest Bank-Kecskemét 17 6 3 8 451–472 –21  15
7. PLER KC 17 7 10 455–463 –8  14
8. Balatonfüredi KSE 16 6 2 8 399–422 –23  14
9. Mezőkövesdi KC 18 5 3 10 487–532 –45  13
10. FTC 18 5 1 12 467–514 –47  11
11. Gyöngyösi FKK 18 2 2 14 435–565 –130  6
12. DKSE-Hotel Lycium 18 2 2 14 476–574 –98  6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik