Laluska Eszter térdét harmadszor műtik

Vágólapra másolva!
2010.01.09. 19:08
Címkék
Laluska Eszter finoman szólva sem a szerencse lánya. Végre felépült májusban összeszedett térdsérüléséből, és novemberre visszatérhetett a Mondi Békéscsabai ENKSE csapatába, ám december közepén egy nagybányai edzőmérkőzésen ismét megsérült.

„Letapadt a térdem, azt mondják az orvosok, ciszta keletkezett benne, sőt lehet, hogy a porc is beszakadt – mondta a hallhatóan szomorú átlövő. – Budapesten és Győrben is megvizsgáltak, minden orvos azt mondta, meg kell műteni, ha folytatni szeretném a pályafutásomat, vagy egyáltalán egészségesen szeretnék mozogni. Eléggé megijedtem, hiszen ez már a harmadik térdműtétem lesz, de a szakemberek megnyugtattak, hogy ez kevésbé bonyolult beavatkozás, mint a korábbiak. Még nem tudom, mikor kerül rá sor.”

Így aztán azt sem tudta megmondani, mikor térhet vissza a pályára: „Minden bizonytalan… Az is, hogyan bírja a lábam az újabb műtétet, hogyan sikerül majd a rehabilitáció, a gyógytorna, mennyire tudom megerősíteni az egyébként is legyengült izmokat – minderre csak az idő adhat választ. Így azt sem tudom, hogyan alakul a jövőm Békéscsabán, nemsokára megkezdjük a tárgyalásokat.”

Mátéfi Eszter, a csabaiak vezetőedzője elmondta, Laluska Eszter természetesen hiányozni fog együtteséből, azaz a pótlásáról is el kell gondolkodnia a klubnak – a helyzet nem egyszerű.

„Szűkösek a lehetőségeink, a költségvetésünk behatárolt, nem tudunk csak úgy új játékost vásárolni. Egyelőre tisztázni kell, mik a lehetőségeink, Eszterrel is tárgyalnunk kell – csak utána dől el, mihez fogunk. Bár az őszi idény első felében is nélkülöznünk kellett, szükség van még egy balátlövőre, hogy a válogatott Szekeres Klárát tehermentesítsük valamelyest – mondta a bajnokság második helyén álló együttes vezetőedzője. – Laluska mellett még Mózes-Rácz Emese bajlódik kisebb sérüléssel, de ő játszhatott pénteken a Hódmezővásárhely elleni idegenbeli bajnokin. A téli felkészülésünk jól sikerült, segítőm, Bohus Bea minden feladatot elvégzett a csapattal, amíg én Kínában a világbajnokságon jártam a válogatottal. A kupában még szilveszter előtt legyőztük a Siófokot, Dunaújvárosban is bajnokit nyertünk múlt vasárnap, ezen az úton szeretnénk tovább haladni.”

A Békéscsaba azonban csak döntetlent játszott a Hódmezővásárhely ellen, úgy, hogy a hazaiak a vége előtt két perccel még három góllal vezettek...

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
34 perce

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
43 perce

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
1 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
1 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
1 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
2 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik