Győr: a középdöntőbe jutás a tét

Vágólapra másolva!
2010.01.10. 14:26
null
Ma is kemény mérkőzésre lehet számítani az orosz "tornyok" ellen (Fotó: Meggyesi Bálint – archív)
Címkék
A női kézilabda BL-sorozat csoportküzdelmei során eddig négy körön vannak túl a csapatok. A decemberi kínai vb miatt közel két hónapig szüneteltek a csatározások, ám a hét végén újra pályára lépnek a földrész legjobbjai. Az 5. fordulóban a Győri Audi ETO KC számára nem kisebb a tét, mint a középdöntőbe jutás. Ehhez a magyar bajnoknak feltétlenül nyernie kell ma 17.15 órakor a Magvassy-csarnokban az orosz Zvezda Zvenyigorod ellen, amely a román Valceával is versenyben van a továbbjutásért, illetve a csoportelsőségért.    
PÁLINGER: PONTOSABB JÁTÉK KELL

„A váci bajnoki mérkőzésen végig vezetve jó teljesítményt nyújtott csapatunk, s magabiztos győzelmet aratott. Játékunk persze nem volt hibátlan, akadtak hullámzásaink, tetemes előny birtokában kissé kiengedtünk, s ezzel magunkra húztuk ellenfelünket. A találkozó megfelelően szolgálta a BL-meccsre való felkészülésünket. A Zvenyigorod ellen a védekezésünkön javítanunk kell, mert a hazai bajnokság és a BL más-más műfaj. Ebben a sorozatban többre, gyorsabb, folyamatosabb, pontosabb játékra van szükség. Társaimmal együtt bizakodással tekintek a Zvenyigorod elleni rendkívül fontos mérkőzés elé. Győznünk kell a továbbjutáshoz."

A jelenlegi BL-sorozatban sokak véleménye szerint a legnehezebb csoportba kerültek a győriek, akiknek vetélytársa a 2008-as BL-győztes Zvenyigorod, a sok román válogatottal felálló Oltchim Valcea, továbbá az EHF-kupa-címvédő spanyol Itxako.

A kvartett jelenlegi állását, továbbá a záró forduló párosítását figyelembe véve a román bajnok továbbjutása szinte biztosra vehető, míg a második, még továbbjutást érő helyért nagy a harc a Zvenyigorod és az ETO között. Utóbbi számára jelentős előny, hogy a hátralévő két fontos mérkőzésére egyaránt Győrött kerül sor.

A két fél eddigi ötször találkozott a BL-ben, és háromszor a Győr, kétszer a Zvenyigorod nyert. A mérleg tehát a magyar együttesnek kedvez, de komoly figyelmeztetés lehet, hogy október 25-én Csehovban Spiridonék rendkívül gyengén védekeztek, s így Jevgenyij Trefilov alakulata szinte átgázolt rajtuk. A befejezés előtt öt perccel még 11 gólos volt az oroszok előnye, a vége viszont „csak" 34–29 lett.

A mai összecsapás is rendkívül nehéznek ígérkezik, mert a Zvezda számára is egyedül a győzelem az elfogadható eredmény, ezzel juthat tovább.

A győri csapat hat tagja (Vérten, Tomori, Kovacsics, Orbán, Amorim, Spiridon) szerepelt a kínai vb-n. Ezalatt Görbicz Anita csak december közepén tért vissza, miután májusban elszenvedett súlyos sérülése miatt hét hónapig nem játszott. Ráadásul Vérten, Kovacsics és Pálinger is sérüléssel bajlódott, így a csapat felkészülése nem lehetett tökéletes. Ezért volt nagyon fontos a 4. fordulóban, november 11-én, az Itxaco ellen idegenben aratott bravús győzelem (20–14), mert ezzel a Győrnek sikerült a saját kezébe vennie a további sorsát.

A BL-felkészülés során december végén, majd január 6-án kétszer is vendégszerepelt az ETO Vácott. Először Magyar Kupa-, majd bajnoki mérkőzésen, s mindkétszer nyert. Ugyanakkor az első meccset követően december 29-én a Szabella-kupa döntőjében – szintén Vácott – súlyos vereséget (25–38) szenvedett a montenegrói Buducsnoszt Podgoricától.
KONKOLY:  JÓKOR JÖTT A POFON

„Bajnokok Ligája-felkészülésünk során a montenegrói Podgorica ellen kritikán aluli, lélektelen, széteső játékot nyújtottunk, s ez megengedhetetlen – vélekedett a Zvenyigorod elleni csatára készülve Konkoly Csaba, a Győr mestere. – Úgy látszik, hogy jókor jött számukra az a pofon. A lányok tanultak a történtekből. Rendeztük sorainkat, és a játékosok rádöbbenhettek arra, hogy a BL-ben dinamikusabb, erőszakosabb, gyorsabb, koncentráltabb kézilabdára lesz szükség. Ebből legutóbb, a szerdai váci mérkőzésen láthattunk némi ízelítőt. Bár kissé ezúttal is hullámzott a csapat játéka, és akadtak üresjáratok, mégis fontos, hogy a hibákat vasárnapig kijavítottuk."

NŐI KÉZILABDA BL, C-CSOPORT

Itxako–Valcea 24–27, Zvenyigorod–Győri ETO 34–29, Győri ETO–Itxako 29–28, Valcea–Zvenyigorod 31–27, Valcea–Győri ETO 26–22, Zvenyigorod–Itxako 25–25, Itxako–Győri ETO 14–20, Zvenyigorod–Valcea 27–26.

5. forduló (január 9–10.): Győr–Zvenyigorod, Valcea–Itxako

6. forduló (január 16–17).: Zvenyigorod–Itxako, Győr–Valcea

AZ ÁLLÁS
  1. Valcea 4 3
1 110–100 6
  2. Zvenyigorod 4 2 1 1 113–111 5
  3. GYŐR 4 2
2 100–102 4
  4. Itxako 4
1 3 91–101 1
A KÉT CSAPAT EDDIGI ÖT EGYMÁS ELLENI BL-MÉRKŐZÉSE

2008. április 20.: Zvenyigorod–Győr 23–24

Április 24.: Győr–Zvenyigorod 21–27

November 16.: Győr–Zvenyigorod 29–23

2009. január 17.: Zvenyigorod–Győr 28–29

Október 5.: Zvenyigorod–Győr 34–29

 

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
3 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
3 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
3 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
3 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
3 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik