– A csehek elleni hétgólos vereség megpecsételte csapata sorsát: kiesett, holott minimálisan a középdöntőbe jutást vártuk tőle. Mi volt a rossz szereplés legfőbb oka?
– Ha lehetne, szívesen magamra vállalnám a teljes felelősséget, de nem tehetem. Persze tudjuk, ha nyerünk, az a csapat sikere, ha kikapunk, az az edző bűne, ám ennél sokkal árnyaltabb a kép. Leszereplésünk okai visszavezethetőek felkészülésünk gondjaira, erőnléti és mentális kérdésekre, valamint taktikánk megválasztásának, gyakorlásának és kivitelezésének gondjaira.
– A felkészüléssel elégedett volt az Európa-bajnoki rajt előtt.
– Akkor is mondtam, hogy csak részben lehetek elégedett. Hangoztattam, hogy annyi munkát tudtunk elvégezni, amennyit két hét alatt lehetséges. Ez pedig nem sok. Mondhatjuk, hogy a többi csapatnak sem volt több ideje. Ez igaz, de talán annyi gondja sem, mint nekünk. Nem sorolom újra a sok sérültünket, akiknek csak megköszönni lehet, hogy mégis vállalták a nekik különösen kockázatos edzőtáborozásokat és az Európa-bajnoki részvételt. Ugyanakkor többüknél, főleg a sérülten is kézilabdázó átlövőknél, irányítóknál, vagyis a játék nyerőembereinél érződött a meccshiány, a többiekénél hiányosabb erőnlét. Klasszisaink közül Nagy László és Mocsai Tamás lemondta az Európa-bajnoki részvételt, Pérez Carlos sem vállalta, mondván, már harmincnyolc éves, és nem bírná a sorozatterhelést. Igaz, a többiek sem bírták.
– Nyerőemberek nélkül mit tehetett a kapitány?
– Szenvedtem, izzadtam, próbáltam cserélni, változtatni a taktikán, és bevetni a tehetséges fiatalokat. Erre azonban csak szűk keretek között volt lehetőségem. Átlövőink közül Ilyés Ferenc – aki ősszel másfél hónapot kihagyott térdsérülése miatt – klubjában főleg védekezik, a válogatottban viszont minden meccsen gólokat kellett volna lőnie. A nagyon jól, hatalmas szívvel küzdő Katzirz Dávid is sokáig sérült volt, ráadásul őt egyesületében gyakran csak csereként küldik pályára. Az edzőtáborozás idején sérült meg Laluska Balázs keze, de ő elszakadt ínszalaggal is igyekezett segíteni a csapatnak. A gólerős Krivokapics Milorad akarata is nagy volt, de erővel ő is nehezen bírta a három meccset.
(...)
– Akarja tovább csinálni a kapitányságot?
– Elkezdtük a munkát London jegyében, segítőimmel és a szövetség vezetőivel együtt tudtuk, hogy roppant nagy fába vágtuk a fejszénket. A jövőt illető kérdéseket meg kell beszélnünk, és egyelőre csak az látszik biztosnak, hogy az Európa-bajnokságon látott összeállításban utoljára szerepelt a válogatott. Változás kell, de az a legnagyobb kérdés, kikből, kikkel építhető tovább a jövő csapata. Akárhogy töröm a fejem, legfeljebb két név jut eszembe. A nagyon tehetséges Putics Barna, aki másfél év alatt önhibáján kívül öt klubot járt meg, már kapott lehetőséget a válogatottban, és igyekezett is élni vele, de ősszel jobban teljesített a Bundesligában. Ancsin Gábor szintén a legjobbak egyike lehet, de rutint kell szereznie Németországban. Bennem bőven van ambíció, sikeréhség, munkakedv és motiváció, csak a merítési lehetőséget tartom igen szerénynek. Tudom, taktikai palettánk is színesítésre vár. Hogy csak egy példát mondjak, a fiatal, mozgékony játékosokkal meg kell próbálnunk az úgynevezett nyitott védekezés néhány variációját.
– Londont Ön hozta szóba. Ahhoz első lépésként világbajnoki részvételi jogot kell szereznie a válogatottnak.
– Júniusban játszunk selejtezőt, és mostani gyenge szereplésünk miatt a jövő vasárnapi sorsoláson bizony az Eb legerősebb gárdái közül kapunk vetélytársat.
A TELJES INTERJÚT, AMELYBEN CSOKNYAI ISTVÁN KITÉR A KAPITÁNYI FELELŐSSÉGRE, ÉS ELEMZI AZ EGYES POSZTOKAT, KERESSE A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN.
