Női kézilabda-vb: Ez a siker erőt adhat a továbbiakra - Tóth Tímea

Vágólapra másolva!
2009.12.10. 15:53
Címkék
Mint arról már beszámoltunk, a magyar női kézilabda-válogatott a C-csoport utolsó mérkőzésén 35–28-ra legyőzte Japánt, és ezzel a középdöntőbe jutott. A magyar csapat egyik legjobbja, a nyolc gólig jutó Tóth Tímea úgy érzi, ez a siker erőt adhat a továbbiakra.

„Nagyon boldogok vagyunk, hiszen elértük a célunkat, bejutottunk a középdöntőbe. Fontos mérkőzésen nyertünk. Kissé fásultabb, fáradtabb volt a csapat a norvégok elleni találkozó után, és a románok elleni második félidő is sokat kivett belőlünk” – kezdte mérkőzés utáni nyilatkozatát Tóth Tímea.

„Még mindig nem játszottunk tökéletesen, de ez a siker erőt adhat a továbbiakra” – tette hozzá az átlövő.

Legfrissebb hírek

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
11 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
14 perce

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
37 perce

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
58 perce

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
1 órája

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2 órája

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik