„A második felvonás közepéig jól tartottuk magunkat, tizenhét-tizenötnél a negyvenharmadik percig kétgólos előnyben voltunk, ám utána egyszerűen képtelenek voltunk a hálóba találni. Nem írnám a fáradtság számlájára a történteket, mert Mátéfi Eszter cserélt védekezésben és támadásban, sőt a belső posztokon is gyakran forogtak a játékosaink, de valahogy a gépezet nem működött. Szerintem inkább az volt a hiba, hogy túl gyorsan akartuk befejezni a támadásokat. Sok volt az előkészítetlen átlövés, illetve hiába kérte a kapitány a sok keresztpasszt, amely után a beálló a kettes védők mögött, mellett üresen marad, és megjátszható a falban, ezt nem volt türelmünk kivitelezni."
„Nagyon sajnálom, hogy így elment ez a mérkőzés, mert ha a papírforma alapján nem is várhattunk más, mint vereséget, azért a találkozó kétharmada mást sugallt. Az alapján én még a pontszerzést, sőt a győzelmet sem tartottam elképzelhetetlennek. Persze egy norvég csapat ellen még egy másodperccel a lefújás előtt sincs megnyerve egy mérkőzés, legyen bármekkora a különbség. Azért is fájdalmasak az ilyen vereségek, mert ott marad az emberben a kétely, hogy ebben bizony több volt. De ez az, amin most nem szabad rágódnunk. A hibáinkból ismét tanulnunk kell, de utána gyorsan el kell felejteni az egészet. Csütörtökön nagyon fontos mérkőzés vár ránk a japánok ellen, oda a szerdai vereség emlékét már nem szabad magunkkal vinni a pályára. Nem úgy az első negyvenöt percét, ami viszont tartást és önbizalmat adhat. Ha azt a játékot meg tudnánk ismételni, egész egyszerűen nem lehet gond Japán ellen, és csoportharmadikként máris ott vagyunk a középdöntőben a legjobb tizenkettő között."