Kézilabda: Gál Gyula maradt az egyetlen jelölt Zágrábban

H. L.H. L.
2009.07.08. 00:41
Címkék
Igor Vori végleg elhagyta Zágrábot, miután – mint már beszámoltunk róla – mindenben megállapodott a HSV Hamburggal, a CO Zagreb kézilabdacsapatának vezetői pedig a sajtón keresztül „üzengetnek” a beállónak a viharos válás után. Horvát lapinformációk szerint Gál Gyula maradt az egyetlen jelölt a pótlására.
Vori nem kívánt reagálni a különböző minősítésekre, ám azt elmondta: „Nem gondoltam volna, hogy a szerződésem lejárata előtt távozom, de nem bírtam ki tovább. Sajnálom, ami történt, de még nem kívánok beszélni az okokról. Majd eljön annak az ideje is.” Vori egyébként a BL-ben a csoportmérkőzéseken a CO Zagrebbel is szembekerül majd. A klub illetékesei jelentős gonddal küszködnek, hiszen a sajtó szerint a piacon már csak egy játékos – Gál Gyula – jöhet szóba mint Vori potenciális helyettese. A zágrábi lapok úgy vélik, hogy Gál szerződtetése nélkülözhetetlen, ha a csapat a BL-ben jó akar szerepelni. Gál és Zoran Lubej jól kiegészítenék egymást, még akkor is, ha nem szállhatnak csatába a HSV Hamburggal, amely Igor Vori és Bertrand Gille személyében a világ legerősebb beállópárosát küldheti harcba.
Legfrissebb hírek

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
37 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
38 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
53 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
53 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
55 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája