MKB Veszprém: ha Zsarko Sesum távozik, Császár Gábor érkezhet

Vágólapra másolva!
2009.05.22. 23:35
Címkék
A hírek szerint a magyar válogatott Viborgból hazatérő irányítójával, Császár Gáborral tárgyal a férfi kézilabda NB I-ben szereplő MKB Veszprém. A játékos a Nemzeti Sport kérdésére nem cáfolta, de nem is erősítette meg az értesülést.
„Ezt nem tudom sem cáfolni, sem megerősíteni. A jövő hét közepéig csupán az biztos, hogy ha visszatérek Dániába, akkor Viborgban folytatom, ahová még egyéves szerződés köt. Ebből ki kell vásárolnia annak, aki számít rám. Több ajánlaton gondolkodom, de már szűkül a kör” – mondta a játékos a Nemzeti Sportnak.A veszprémi vezetők annyit fűztek hozzá, hogy Császárt remek játékosnak tartják, de mivel megállapodás köti a Viborghoz, igazolása nem időszerű, pláne nem a Szeged elleni bajnoki döntő harmadik felvonása előtt.Ugyanakkor Császár veszprémi szerződtetésének esélyét növelheti, hogy német és spanyol egyesületek egyaránt gondolkodnak a szerb irányító, Zsarko Sesum kivásárlásáról az MKB-ból (bár a magyar egyesületet ezzel a felvetéssel még senki sem kereste meg).
Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

Vízilabda
18 perce

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
55 perce

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
8 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
8 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
8 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik