Női kézilabda BL: a Hypo eltiltást kér a Tóth Tímeát letaglózó Görbiczre

Vágólapra másolva!
2009.04.15. 06:38
Címkék
A vasárnapi Hypo NÖ–Győr BL-elődöntő 25. percben történt Görbicz-Tóth ütközést kielemezve úgy döntött az osztrák csapat vezetősége, hogy beadvánnyal él az európai szövetség (EHF) felé, amelyben utólagosan piros lapot javasol Görbicz Anitának – adta hírül a handball.hu.
Fotó: Leo Hagen
Fotó: Leo Hagen
Az osztrákok szerint az ütközés, amely után a norvég bírópáros Tóth Tímea ellen ítélt belemenést, nagyban befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét, hiszen utána légiósuk személyében már nem számíthattak teljes értékű játékosra.

A Hypo úgy véli, a magyarok világklasszis irányítója szándékosan, mindkét öklével arcon ütötte Tóthot (aki az eset után percekig a földön feküdt), ezért a játékvezetőknek piros lappal kellett volna büntetniük őt.

Állításuk szerint a dán EHF-küldött is jelezte a bírók felé, hogy ez piros lapot ért volna.

A bécsxiek a videofelvételek és fényképek elemzése után beadvánnyal éltek az Európai Kézilabda-szövetség felé, amelyben mellékelték a kritikus eset felvételét, és a szerintük bizonyító erejű fotót. Céljuk, hogy a magyar klasszis ne léphessen pályára az elődöntő visszavágóján, bár úgy vélik, mindegy, hogy az EHF milyen ítéletet hoz az ügyben, nekik a Görbicz Anitával vagy nélküle felálló Győrt is le kell győzniük vasárnap.
Legfrissebb hírek

Nyolc magyar és három légiós szerepel az NB I őszi válogatottjában

Labdarúgó NB I
6 perce

A sor végén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
7 perce

Slot Frimpongot méltatta a Wolves legyőzése után, de Wirtz megkönnyebbüléséről is beszélt

Angol labdarúgás
1 órája

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
6 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
8 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
8 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
9 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik