Ahogy arról korábban beszámoltunk, Szamoránsky Piroska, a magyar válogatott és a Ferencváros beállósa nem tudott megegyezni klubjával nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról. Azóta a Fradi már igazolta is a Dunaferrből távozó Balogh Barbarát, aki nem titkoltan Szamoránsky pótlására érkezett a klubhoz. Több együttes neve is felvetődött a játékossal kapcsolatban, többek között hallani lehetett a román Valcea és a montenegrói Budocsnoszt Podgorica érdeklődéséről. Végül utóbbi lett a befutó, Szamoránsky pedig szóban már megállapodott Zsiga Gyula együttesével. Néhány napon belül pedig a 2 évre szóló szerződést is aláírják.

Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Zsiga Gyula (jobbra) és Szamoránsky Piroska (balra) a Podgoricában ismét együtt dolgozhat

Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Zsiga Gyula (jobbra) és Szamoránsky Piroska (balra) a Podgoricában ismét együtt dolgozhat
„Védekezésben és támadásban egyaránt hasznosan tud játszani. A megegyezés hosszabb tárgyalási folyamat eredménye volt” – tette hozzá a magyar szakember.
Szamoránsky igazolását az is indokolttá tette, hogy a Podgoricának égető szüksége volt egy beállósra. Bár három játékosuk is volt erre a posztra a szezon kezdetekor, az első számú beállós Mocsalina sokáig volt sérült, jelenleg pedig anyai örömök elé néz. A horvát Tihana Ambros szintén sérülékeny, rajta kívül csak a csupán 17 éves Lazovics áll Zsiga Gyula rendelkezésére.
„Elégedett vagyok az idei BL-szereplésünkkel, a négy elődöntős csapat közül egyiktől sem szenvedtünk vereséget hazai pályán: a Valceát és a Hypót legyőztük, a Győrrel pedig döntetlent játszottunk. A következőkben a csapatépítés lesz a legfontosabb, reményeink szerint jövőre már a BL-ben is előre tudunk lépni” – mondta Zsiga Gyula.
Érdekesség, hogy Szamoránsky Piroska és testvére, Anikó eddig mind a Győrben, mind a Fradiban együtt játszottak, így most lesz először, hogy különböző klubokban fognak szerepelni, ugyanis Anikó marad a Népligetben.
„Több ajánlatom is volt belföldről és külföldről egyaránt, először kicsit vonakodtam a külföldi lehetőségtől. Végül Zsiga Gyula személye döntött a Podgorica mellett, szakmai és anyagi szempontbóol egyaránt korrekt ajánlatot kaptam. Rendszeres játéklehetőségre számíthatok, ami a válogatott miatt is fontos, valamint a csapat a nemzetközi élmezőnyhöz tartozik. A Fradiból nem anyagi okok miatt távozom, én szívesen maradtam volna a csapatban." – mondta Szamoránsky a Nemzeti Sportnak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







