Kézilabda: egy ideig nem látható a Puljezevics-féle hálórázás

Vágólapra másolva!
2009.03.20. 14:35
Címkék
Manapság már nem őrjöng, nem jön eksztázisba egy-egy védése után Puljezevics Nenad, a Pick-Szeged kapusa, amit a szurkolók nagyon hiányolnak. A delmagyar.hu internetes oldalnak adott nyilatkozatában a hálóőr elmondta, hogy visszafogottságában az is közre játszik, hogy hét év után már más lehetőségeket is keresne.
„Nincs nagy baj, csak teszem a dolgom. Voltak elképzeléseim a jövőre nézve, amelyeket jeleztem a vezetőknek, és a télen meg is beszéltük, de nem valósultak meg. Hetedik éve vagyok a Szeged játékosa, és 2010-ben is a Picket fogom erősíteni, de utána nem valószínű, hogy itt maradok. Sok csapat van, amely szívesen látna a soraiban, de konkrét ajánlatot még nem kaptam” – kezdte mondandóját Puljezevics.„Örülök, hogy szeretnek engem a szurkolók, ez az érzés természetesen kölcsönös, de nem csak én vagyok fókuszban, hiszen rajtam kívül még tizenhárom játékos alkotja a Szegedet. Egyelőre egy ideig nem láthatják majd a védések után eksztázisban őrjöngő Puljezevicset a drukkerek” – tette hozzá kapus.„Most arra koncentrálok, hogy jól védjek, és minden tőlem telhetőt megtegyek, hogy a csapat győzzön. Célunk, hogy megnyerjük a KEK-et, ami nem lesz könnyű feladat. A Nordhorn elleni párharc rendkívül keménynek ígérkezik, ha pedig továbbjutunk, akkor ott van még az idén már a Ciudad Realt és a Barcelonát is legyőző Valladolid” – vázolta a célokat a 36 éves, a magyar válogatottságot a világbajnokság után lemondó Puki.
Legfrissebb hírek

Vajdasági győztest avattak: Rozs Anna Júlia nyerte meg a Nemzeti Vágtát

Egyéb egyéni
3 perce

Kikapott az FTC a Klagenfurttól az osztrák jégkorongbajnokságban

Jégkorong
13 perce

NB III: győzött a Nagykanizsa és a Gyula, hat gólt szerzett az MTK II és a Dabas

Labdarúgó NB II
21 perce

Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és nyolcadik hellyel zárta az idényt Kiss Norbert

Egyéb autó-motor
34 perce

A Brest 71 gólos meccsen maradt hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
42 perce

Magyar Eb-arany és -ezüst nem olimpiai BMX-számban

Kerékpár
48 perce

A Mercedes nem tudja, honnan jött a teljesítmény; Hamilton elvesztette a hetedik helyét Szingapúrban

F1
50 perce

Kosárlabda: Juhász Dorka tizenhárom ponttal kezdte a török bajnokságot

Kosárlabda
57 perce
Ezek is érdekelhetik