Női kézilabda: 25 évesen visszavonul az Ikast kapusa

Vágólapra másolva!
2008.12.19. 00:37
Címkék
Az idény végén, mindössze 25 éves korában visszavonul az aktív játéktól Camilla Eriksen, az Ikast kapusa.
„Egy betegség a családomban – amiről nem szeretnék bővebben beszélni – ráébresztett arra, hogy vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a kézilabda. Ráadásul épp most fejeztem be a tanulmányaimat, és a barátom is hamarosan végez” – adott magyarázatot a fiatal játékos meglepő döntésére, amelyet a klubnál elfogadtak.„Camilla remekül teljesített nálunk, de megértjük, hogy valami mást szeretne csinálni. Békében válunk el egymástól” – mondta Frank Henriksen, az Ikast sportigazgatója.Eriksen azonban nem zárta ki visszatérésének lehetőségét:„Egyszer talán újra kapuba állok majd alacsonyabb szinten, de az is lehet, hogy az élvonalba is visszatérek. Most még nem tudok erről biztosat mondani” – adott reményt híveinek a kézilabdázó, aki 2000 óta játszik a dán klubban, mely a Bajnokok Ligájában egy csoportban szerepel a Győri ETO-val, és három forduló után százszázalékos teljesítménnyel vezeti a kvartettet.
Legfrissebb hírek

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33

Albek Anna kettő, Vámos Petra egy gólt szerezve segítette győzelemre a Metzet

Kézilabda
2026.01.17. 20:22

A Ferencváros nagyon fontos meccset nyert meg egy góllal Dániában

Kézilabda
2026.01.10. 19:36

Kézilabda: Béatrice Edwige lejátszotta utolsó meccsét az Ikastban

Kézilabda
2025.12.16. 09:12

Herrem remekelt, de csapata kikapott a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.11.15. 21:37

Női kézi: néhány nappal az érdi vereség után kirúgta edzőjét az FTC BL-ellenfele

Kézilabda
2025.11.07. 09:19

Női kézi BL: a Brest óriási csatában verte meg az Ikastot, és hibátlan maradt

Kézilabda
2025.10.26. 17:38

Női kézi: a BL-riválisnál folytatja a Ferencváros korábbi klasszisa – hivatalos

Kézilabda
2025.09.18. 14:32
Ezek is érdekelhetik