Miskolcon is győzött a magyar válogatott, itthon maradt a trófea

CS. Z.CS. Z.
Vágólapra másolva!
2008.03.22. 19:49
A Pannon-kupa záró napján Magyarország Romániával találkozott. A tét a torna első helye volt, miután a mieink csütörtökön 33-29-re legyőzték a szlovénokat, akik másnap egy góllal felülmúlták keleti szomszédunkat.
Ilyés Ferenc góljai is kellettek a háromgólos győzelemhez
Fotó: Mirkó István
Ilyés Ferenc góljai is kellettek a háromgólos győzelemhez
Ilyés Ferenc góljai is kellettek a háromgólos győzelemhez
Fotó: Mirkó István
Ilyés Ferenc góljai is kellettek a háromgólos győzelemhez

Az első félidő kiegyenlített játékot, nagy küzdelmet, és döntetlent hozott. Egyik csapat sem tudott igazán a másik feje fölé kerekedni, mivel a csapatok taktikusan lereagálták az „ellen” változtatásait.

Sokáig egyik csapat sem volt képes meglépni, először a vendégek vezettek több góllal (12-15), de Skaliczki László időkérése után a két csapat döntetlennel zárta a félidőt (16-16).

A második félidő elején még a vendégek vezettek, de Skaliczki László a vérfrissítésekkel felrázta csapatát.

26-24-nél a Fazekas Nándort váltó Mikler Roland védéssel mutatkozott be, a jobb szélen játszó Gulyás Péter többször is eredményes volt a túloldalon. A másik oldalon játszó szélső, Halász Máté is bizonyította a kapitánynak, hogy szükség esetén lehet rá számítani, a balszélső hat gólt lőtt a második félidőben.

A magyar csapat vezetett, de a román játékosok csak nem akarták feladni a mérkőzést, és nem engedték el három gólnál jobban a Skaliczki-legénységet.

Rédei István átlövései és a szélsőjáték ellen azonban nem volt ellenszer, így a mezőkövesdiek percekkel a vége előtt már ötgólos vezetésnek örülhettek – és Pannon-kupa győzelemnek.

Az utolsó percekben a románok még „kozmetikáztak” pár gólt az eredményen, így a tartalékos magyar válogatott „csak” 32-29-re nyert. Gál Gyula csapatkapitányként átvehette a két győzelemért járó trófeát, és elmondható, hogy a magyar csapat jó úton halad a vb-selejtezőkre való felkészülés során.

PANNON-KUPA

HARMADIK FORDULÓ
MAGYARORSZÁG-ROMÁNIA 32–29 (16–16)
Miskolc, 1500 néző. V: Lemme, Ullrich (németek)
MAGYARORSZÁG: Fazekas – Iváncsik T. 2, Gál 2, ILYÉS 4, Schuch 1, Nagy K. 1, Törő 3 (1). Cs: Liszkai, MIKLER (kapusok), Császár 5 (1), RÉDEI 5, HALÁSZ 6, Gulyás 2, Zubai 1. Szövetségi kapitány: Skaliczki László
ROMÁNIA: Stanescu – Ghionea 2, Iacob 3, Stavrositu, Priianu 2, PETREA 6, Timofte. Cs: Popescu (kapus), BURICEA 4, TOMA 10 (2), Irimescu, Sania, Cosma 1, Rohozneanu 1, Fenici. Szövetségi kapitány: Aihan Omer
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–5. 10. p.: 7–5. 14. p.: 7–9. 20. p.: 12–11. 25. p.: 12–15. 35. p.: 18–19. 45. p.: 25–23. 53. p.: 29–26. 57. p.: 32–27.
Kiállítások: 12, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 4/2

A TORNA VÉGEREDMÉNYE:
1. MAGYARORSZÁG 4 pont
2. Szlovénia 2
3. Románia 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik