Idegenbeli sikerükkel nyolcaddöntőt érő helyen állnak a veszprémiek

Vágólapra másolva!
2007.11.22. 22:52
A férfi kézilabdázók legrangosabb nemzetközi kupasorozatában, a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben Izlandon nyert hét góllal a Valur Reykjavik ellen az MKB Veszprém együttese. A félidőben még döntetlenre állt a küzdelem. Idegenbeli sikerével Mocsai Lajos csapata a csoport második helyére lépett előre, amely nyolcaddöntőt ér. A záró fordulóban azonban a szlovén Celje fogadja a csoportelsőként már biztos tizenhat közé került német Gummersbach gárdáját, így utóbbinak tétnélküli a találkozó, ellenben a házigazdák már egy ponttal is bejutnak a nyolcaddöntőbe, KEK-folytatásra kárhoztatva ezzel a veszprémieket.
Zarko Sesum kilenc góllal vette ki a részét az MKB sikeréből
Meggyesi Bálint (archív)
Zarko Sesum kilenc góllal vette ki a részét az MKB sikeréből
Zarko Sesum kilenc góllal vette ki a részét az MKB sikeréből
Meggyesi Bálint (archív)
Zarko Sesum kilenc góllal vette ki a részét az MKB sikeréből

Nem maradt sok ideje az MKB-nak a celjei fiaskó után arra, hogy felkészüljön a hazai pályán is esélytelennek tartott Valur ellen, ráadásul Mocsai Lajosnak lelkileg is össze kellett ráznia elkeseredett játékosait.

A veszprémiektől elvárható volt, hogy annak ellenére is nyerjenek Izlandon, hogy tudták: a hazaiak szélsői gyorsak és veszélyesek, a támadásokat remekül szervezi Sigfus Sigfusson, a védekezést pedig Olafur Gislason kapus irányítja.

Álmosan, sokat bizonytalankodva kezdett az MKB, amelyből ezúttal Pásztor István maradt ki. Sok helyzetet kihagytak az átlövők és a szélsők, ezért a rossz napot kifogó Veszprém nem tudott elhúzni, sőt 5-4-re és 14-13-ra vezetett az emberhátrányban is gólt szerző Valur.

A második játékrész elején is sokat kapkodott a Veszprém, a Valur pedig kihasználta hibáit. Vujin, Gál és Sesum mellett Perics is egyre jobban belelendült, és ekkor már fáradtak a hazaiak.

A Veszprém nem játszott jól, de erőteljesebb hajrájával, fegyelmezettebb védekezésével nyert, s ez a legfontosabb. Már csak a Celje-Gummersbach meccsen múlik a magyar csapat továbbjutása.

BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK, F CSOPORT, 6. FORDULÓ:

VALUR REYKJAVIK (IZLANDI)-MKB VESZPRÉM KC (MAGYAR) 24-31 (14-14)
Reykjavík, 600 néző. V: Meyer, Ratz (svájciak)
REYKJAViK: GISLASSON – Karlsson 4, Palmason 1, Sigfusson, Hardarsson, Arnason 1, Jonsson 1. Cs: Petursson (kapus), Sigfusson 2, Fridriksson 3 (1), Gunnarsson 1 (1), ARNARSON 4, Fridgeirsson 1, PORSTEINSSON 6 (1). Edző: Oskar Oskarsson
VESZPRÉM: PERICS – Iváncsik G. 1, VUJIN 6 (2), GÁL 4, SESUM 9, Ilyés 2, Iváncsik T. 1. Cs: Gulyás 3, Pérez 2, Markovics 3, Lusnyikov, Eklemovics. Edző: Mocsai Lajos
Az eredmény alakulása: 8. p.: 3-3. 12. p.: 5-4. 15. p.: 5-7. 20. p.: 8-9. 23. p.: 8-11. 26. p.: 10-13. 30. p.: 14-13. 40. p.: 16-19. 43. p.: 17-21. 47. p.: 19-25. 52. p.: 21-28
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 2/2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik