Kézilabda, Asobal: kikapott a Valladolid és a Barcelona

Vágólapra másolva!
2006.11.27. 15:58
Címkék
A spanyol élvonalbeli kézilabda-bajnokság 12. fordulójában idegenben szenvedett egygólos vereséget a CBM Valladolid, a Szeged BL-nyolcaddöntőbeli ellenfele.
A Valladolid a középmezőnyhöz tartozó Algeciras ellen kapott ki, pedig a félidőben még a vendégek vezettek két találattal. A második felvonást aztán 18-15-re a hazaiak nyerték, így övék lett a mérkőzés. A vendégcsapatban - amelyben ezúttal nem lépett pályára a magyar légiós, Kis Ákos – Eric Gull kilenc, Muratovic nyolc találatot szerzett, előbbi négyszer büntetőből volt eredményes.

A címvédő Barcelona viszont nagyon súlyos, 12 gólos vereséget szenvedett a BL-döntős, listavezető Portland San Antonio vendégeként. A félidőben még csak három gól volt a hazaiak előnye.

A katalán gárdában nem lépett pályára a kisebb sérüléssel bajlódó Nagy László (képünkön), míg a világklasszis irányító, Iker Romero gól nélkül zárta a mérkőzést. Két klasszisa “hiányát’ a jelek szerint igencsak megérezte a bajnokcsapat.

A bajnokság meghatározó egyletei közül a BL-címvédő Ciudad Real a Darien Logrono vendégeként nyert 11 góllal, míg a Laluska Balázs személyében magyar légióst is foglalkoztató, KEK-nyolcaddöntőre készülő Ademar León négy találattal bizonyult jobbnak a Fraikin Granollers csapatánál.

ASOBAL, 12. FORDULÓ:

  • Teka Cantabria - Keymare Almería 23-21
  • Algeciras - Valladolid 36-35
  • Torrevieja - Bidasoa Irún 30-27
  • Fraikin Granollers - Ademar 25-29
  • CAI Aragón - Altea 36-28
  • Portland - Barcelona 34-22
  • Arrate - BM Antequera 29-30
  • Darien Logrono - Ciudad Real 25-36
AZ ÁLLÁS:
1. Portland 12 11 1 0 377-301 23
2. Ciudad Real 12 11 0 1 385-307 22
3. Ademar 12 9 2 1 350-295 20
4. Barcelona 12 8 0 4 375-329 16
5. Valladolid 12 7 2 3 386-353 16
6. CAI Aragón 12 6 0 6 350-359 12
7. Arrate 12 5 1 6 325-322 11
8. Altea 12 4 2 6 328-339 10
9. Fraikin Granollers 12 5 0 7 310-334 10
10. Algeciras 12 4 1 7 317-363 9
11. Teka Cantabria 12 4 1 7 308-358 9
12. Torrevieja 12 3 2 7 312-337 8
13. Bidasoa Irún 12 3 2 7 318-373 8
14. Keymare Almería 12 3 0 9 325-332 6
15. BM Antequera 12 2 2 8 310-326 6
16. Darien Logroño 12 2 2 8 304-352 6
Legfrissebb hírek

Eurómilliókért igazolhat külföldre a 15 éves Vasiljevic Andrej

Minden más foci
16 perce

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik Cristiano Ronaldóról beszél

Magyar válogatott
21 perce

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált sílövő

Téli sportok
43 perce

A legmélyebb ponttól a házasságmentésig: az istenhit és a sport segített a Tápai-Kucsera házaspárnak

Egyéb egyéni
44 perce

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább

Minden más foci
1 órája

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
1 órája

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
2 órája

Eliud Kipchoge-sorozat, 3. rész: inspiráló örökség

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik