A Dunaferr közelít a bronzéremhez

2006.05.16. 20:03
Címkék
A női élvonalbeli kézilabda-bajnokság felsőházi rájátszásának harmadik fordulójából elhalasztott összecsapáson a Dunaferr idegenben három góllal győzte le a vendéglátó debreceni együttest.
Radulovics gólerős játéka győzelmet ért a Dunaferrnek
Török Attila
Radulovics gólerős játéka győzelmet ért a Dunaferrnek
Radulovics gólerős játéka győzelmet ért a Dunaferrnek
Török Attila
Radulovics gólerős játéka győzelmet ért a Dunaferrnek

NB I, NŐK, RÁJÁTSZÁS, FELSŐHÁZ, 3. FORDULÓ:
Debrecen Dunaferr 28-31 (14-15)

Szavazás

Melyik csapat nyeri a női bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A két csapat a hétvégén Dunaújvárosban mérkőzik meg egymással újra, a tét, miként most, a harmadik hely. Kiss Szilárd mester gárdájának egy pont is elég a bronzéremhez, ellenben Bíró Imre tanítványainak csak a győzelem eredményezheti ugyanezt.

A bajnoki cím két várományosa nem tudott mit kezdeni a hazai pályán dupla motivációval és kettőzött erőbedobással küzdő Debrecennel: Görbiczék egy, Tóth Tímeáék három góllal kaptak ki Szűcséktől.

Így okkal-joggal tarthatott a találkozótól a jelentős nyári átalakítás előtt álló Dunaferr, amelyben a rutinos, válogatott játékososok ezúttal alaposan megrázták magukat.

A vendégek a mérkőzés elején gyorsan elhúztak három góllal, a hazaiak csak nagy nehézségek árán, 6-6-nál érték utol ellenfelüket.

Fej-fej mellett haladtak a csapatok, de az előny végig a vendégeknél volt, a hazaiak futhattak az eredmény és riválisuk után. Ebben a nagy rohanásban még az is belefért, hogy emberelőnyből két gólt kaptak…

Agresszív, összeszedett védekezés és hatékony, pontos támadás jellemezte az újvárosiakat, míg a debreceniek hullámzó teljesítmény nyújtottak: zseniális megmozdulásaikat bosszantó egyéni hibákkal tarkították.

Egy ilyen hőfokú rangadón az ellenfelénél rutintalanabb vendéglátóknál ez benne volt a játékban.

A félidőben egygólos vendégelőnnyel vonulhattak pihenőre a játékosok.

A második felvonás elejét nagyon megnyomta a debreceni csapat, egyenlítettek, majd három góllal elhúztak.

A Dunaferr azonban időben kapcsolt és meg tudta fogni a lendületbe jött ellent: 8-1-s részeredménnyel ismét átvették a vezetést.

Már a padlóról keltek fel a hazaiak, akik nagy küzdeni akarásukról tanúbizonyságot téve a hajrában egy gólra is meg tudták közelíteni rutinosabb ellenfelüket.

De aztán ismét váltott a Radulovics vezérelte vendégcsapat az erejét már-már teljesen elégető hazaiak ellen és zsinórban lőtt három góljukkal eldöntötték a találkozót.
Legfrissebb hírek

Győzelmet hozott az izgalmas hajrá a hatórás ob-n

Csupasport
13 perce

Filipovity Márkó visszatért Kaposvárra – hivatalos

Kosárlabda
14 perce

A Ferrari remek formában kezdett, kitart a lendülete? – Olasz Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
45 perce

Két Újpest-játékost vett kölcsön az NB II-es Kozármisleny

Labdarúgó NB II
53 perce

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
1 órája

Sérülés miatt kiesett Schatzl Natalie, kölcsönjátékos érkezett Esztergomba

Kézilabda
1 órája

Elkészült a labdarúgó NB I 9. és 10. fordulójának pontos időrendje

Labdarúgó NB I
2 órája

Csak a rekorddöntő gól hiányzott– az első 100-szorosok, 31. rész, Kenny Dalglish

Képes Sport
2 órája