Kézilabda, férfi KEK: a spanyol párharc azért nyílt maradt

2006.02.27. 16:48
Címkék
A férfi kézilabdázók harmadik számú nemzetközi kupasorozatában, a KEK küzdelmeiben a negyeddöntő első mérkőzéseit követően három párban tulajdonképpen eldőlt a továbbjutás, egyetlen párosnál maradt csupán nyílt a kérdés, méghozzá a spanyol-spanyol csatában.
A német Nordhord tizenöt góllal verte hazai pályán svájci ellenfelét, míg a román Constanta dán ellenfelét négy, az orosz Csehovszki Medvegyi szlovák riválisát három góllal verte idegenben.

Utóbbi két csapatnak hazai pályán már csak a kötelezőt kell hozniuk és elődöntősök, a Nordhord pedig a második mérkőzésen nem tud akkorát hibázni, hogy ne jusson tovább.

Elméletben egyetlen párharcban maradt nyitott a továbbjutás, két spanyol együttes nem jutott dűlőre egymással. A Granollers kétgólos előnyre tett szert hazai pályán a Valladolid ellen, így elméletben már utóbbiaknál a lélektani előny, hiszen behozható a hátrány.
KEK, FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS:
HSG Nordhorn (német) Kadetten Schaffhausen (svájci) 36-21
Skjern Handball (dán) HCM Constanta (román) 31-35
Tatran Presov (szlovák) Csehovszki Medvegyi (orosz) 27-30
BM Granollers (spanyol) CBM Valladolid (spanyol) 33-31
Legfrissebb hírek

Ligue 1: debütáns góljával nyert idegenben a LIlle

Francia labdarúgás
10 perce

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
21 perce

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
28 perce

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
40 perce

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
1 órája

A kötélhúzás is szerepel a Világjátékok 2029-es programjában

Egyéb egyéni
1 órája

Négy között a lengyelek és a törökök is a női röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

US Open: szetthátrányból verte a 3. kiemeltet Hacsanov

Tenisz
2 órája