Kaproncán kezd a Larvik

H. L.H. L.
2005.05.03. 21:12
Címkék
A Larviknak, amely a női KEK-elődöntőben a szintén norvég Tertnes Bergent kétszer megverte - a horvát Podravka Koprivnica lesz a vetélytársa a fináléban. Előbb azonban fontos elfoglaltsága akad a híres skandináv együttesnek: ma és szombaton bajnoki aranypárharcot vív a Byasennel.
A bajnoki elődöntőből a larvikiak Flaatnes, Nyberg és Rigelhuth vezérletével a Tertnes elleni kettős győzelemmel jutottak tovább, a trondheimi Byasen pedig a Nordstrand Oslóval szemben diadalmaskodott.A horvátok legendás és patinás női csapata, a kaproncai Podravka a legfényesebb sikerét 1996-ban érte el: megnyerte a BEK-döntőt, amelynek első találkozóján Südstadtban 17-13-ra kikapott ugyan, ám a visszavágón 25-20-ra győzött. Azóta eagyszer került európai kupadöntőbe: 2001-ben a lengyel Montex Lublinnal szemben elvesztette az EHF-kupa-finálét.Az idén felsóhajtottak a horvát szurkolók, végre ismét nagyobb siker küszöbére értek a vegetás lányok a KEK-ben. A Podravka tavaly még bajnokságot sem nyert, ezért több játékosát szabadlistára tette. Ráadásul a fizetések is szerényebbek lettek, mint korábban.Az ősszel mégis lelkes, fiatal csapat jött össze Kaproncán, mégpedig a legtehetségesebb horvát játékos, a mindössze 17 éves Kristina Franic vezetésével. Az együttes a KEK-elődöntőben otthon 37-27-re megverte a német Nürnberget, és mivel idegenben 31-31 volt az eredmény, biztosan jutott tovább. Josip Sojat edző szerint a döntőben a norvég Larvik ugyan esélyesebbnek tűnik, mint a Podravka, de a mester bízik abban, hogy a motivált Podravka KEK-et nyer. A kaproncaiaknál főszerepet játszik Stancin kapus, valamint a gólerős Franic, Tatari, Hrgovic és Vresk.
A Horvát Kupa elődöntőjében a Podravkát 28-26-ra megverte a későbbi végső győztes Lokomotiva Zagreb (a fővárosiak a viroviticai fináléban a Tvin Trgocentart 37-35-re győzték le).
Legfrissebb hírek

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
13 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
14 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
18 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
28 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
28 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
31 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
47 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
1 órája