Idegenben nyert a Ciudad

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2005.04.27. 23:44
Címkék
"Jó formában levő két csapat csap össze, és egyik gárdában sincsenek sérültek, ráadásul a győztes matematikailag még leszoríthatja az első helyről a Pamplonát" - mondta a Barcelona-Ciudad Real (25-27) spanyol bajnoki találkozó előtt a válogatott Nagy László, akinek az öt gólja sem volt elegendő a katalánok sikeréhez. A szünetben még 15-12-re vezető, majd 16-12-re elhúzó Barcában, amelynek 3500 néző szurkolt, Tomás (5 gól), Romero (4), Fernández (4) és Barrufet kapus játszott jól az első félidőben.A folytatásról Sterbik Árpád, a Ciudad Real sérüléssel bajlódó kapusa a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy csapata belőtte a ziccereit, sokkal erőszakosabban védekezett és Hombrados kapus is parádézott. A vendégeknél Entrerrios (6), Urios-Fonseca (5) Dzomba (5) és Dusebajev (4) csillogott, és 20-21 után már a Barcelona futott az eredmény után.A két gárda szombaton Ciudad Realban megkezdi párharcát a Bajnokok Ligája-döntőben (visszavágó május 7-én).Spanyol bajnokság
Férfiak (16 csapat), 27. forduló. Az élcsoport állása: 1. Pamplona 50 pont (26 mérk.), 2. Ciudad Real 49, 3. Barcelona 48, 4. León 46, 5. Valladolid 37 (26)

Sterbik már autót vezet
Térdműtétje után Sterbik Árpád, a Veszprém hajdani kapusa gyorsan gyógyul. Még viseli ugyan a térdvédőt, de már autót vezet. A legutóbbi vb legjobb kapusa elmondta: "A lábam rendbe jött, két hete már mankó nélkül járok. Készülődöm a horvátországi Pulába, ahol a híres Peharec professzornál folytatom a rehabilitációt. Az orvosok szerint augusztustól teljes gőzzel készülhetek a Ciudad Realban a következő idényre."
Legfrissebb hírek

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
13 perce

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
56 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
59 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
1 órája

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
1 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
2 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik