Sugár bravúrjai segítettek

KÁLDOR ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS
2005.01.15. 21:55
Címkék
Régen látott igazi kupahangulat uralkodott már a találkozó előtt félórával, gyakorlatilag ki lehetett tenni a megtelt táblát a csarnok ajtajára.
Az összecsapás előtt tartott sajtótájékoztatón Balássi Imre, a vendéglátó együttes szakosztály-igazgatója bejelentette, hogy a héten új támogató érkezett a fehérvári gárdához, a HSB Holdinggal hároméves megállapodást kötött az egyesület, amelynek célja a másfél évvel ezelőtt megkezdett munka folytatása. A jövőben a csapat Cornexi-Alcoa-HSB Holding néven szerepel.
Rögtön a kezdés után Neuendorf tesztelte sikeresen Sugárt, míg a túloldalon még ugyanebben a percben Kenyeres gólja jelentett örömet a hazai híveknek. Potyogtak a gólok ebben a periódusban, és a hatodik percben Tyihonovics találatával először vezettek a frankfurtiak. A vendégek sokmozgásos játéka láthatóan megzavarta Sitiéket, hol Jochin, hol Neuendorf forgatta meg a piros mezeseket. A fehérváriak tűntek idegesebbnek, sok volt a pontatlan átadás, elkapkodott lövés. Szerencsére nem tudott ellépni ellenfelétől a német együttes, pedig, akárcsak az első mérkőzésen, itt is kulcsszerepe volt Szrnka Hortenziának, aki korántsem gólt ígérő helyzetekből, de az első játékrészben öt alkalommal is bevette Sugár kapuját. Szabó Edina ezután külön őrzőt állított mellé, Tápai ezt a feladatát többé-kevésbé teljesítette.
A fordulás után ismét Vámosé volt a főszerep, kétszer egymás után mattolta a holland válogatott kapuvédőjét, Klijnt. Ezután 4-2-es védekezésre tértek át a cornexisek, ez nem tetszett a vendégeknek, és a mérkőzésen először három góllal vezetett a hazai együttes (18-15). Nem tartott azonban sokáig a továbbjutást jelentő fór, mert Tápaiék számolatlanul hagyták ki a ziccereket, míg a németek felzárkóztak (19-18). Fontos volt az 50. perc, amikor az emberhátrányban lévő hazaiak kapujában Sugár hárította Tyihonovics, majd Szrnka büntetőjét.

Az NSO ajánlja:

Eredmények a nemzetközi kupákból:

EHF-KUPA
Adatbank: Cornexi-Alcoa
Felpörgették a játékot Sitiék, zsinórban négy gólt dobtak, míg a vendégek helyzeteiket nem tudták értékesíteni. Igaz, ehhez kellettek Sugár védései is, aki a második félidőben szinte mágnesként vonzotta a labdát. Két perccel a vége előtt a német csapat már nem tudott újítani, eldőlt, hogy továbbjutott a Cornexi.
Legfrissebb hírek

Sztefan Dodics: Hihetetlen meccs volt, de jövő héten még nehezebb lesz!

Kézilabda
30 perce

Világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
49 perce

Folytatta jó sorozatát a Budai Farkasok, legyőzte a Csurgót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
50 perce

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
51 perce

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
1 órája

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
1 órája

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
1 órája

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik