Németh András: mellékállásban?

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2005.01.13. 21:30
Címkék
Keresik az MKSZ vezetői Kiss Szilárd női kapitány utódját, mert egyre valószínűbb, hogy a Dunaferr NK mestere, aki Eb-bronzéremig vezette legjobbjainkat, a továbbiakban inkább klubfeladataira kíván összpontosítani.
A szövetség elnöksége január végéig óhajtja eldönteni, ki lesz Kiss utódja, s egyelőre csak Németh Andrással, az FTC edzőjével beszélt hivalatalosan lehetséges kinevezéséről Sinka László főtitkár.
"A döntés az elnökség kezében lesz, de a személyes véleményem az, hogy akkor döntene helyesen a vezérkar, ha elfogadná Németh András kérését, vagyis az új kapitány másodállásban, klubcsapata megtartásával irányíthatná legjobbjainkat - mondta Sinka László. - Ebből nem keletkeznének megoldhatatlan gondok, és más sportágakban is akad jó példa arra, hogy a szövetségi kapitány klubcsapatot is vezet."
A Fradi edzője kissé részletesebben ismertette elképzeléseit.
"Nem arra gondoltam, hogy az olimpiai ciklus végéig - erre az időszakra szólna a megbizatásom - másodállásban kapitánykodnék, hanem arra, hogy legfeljebb jövő nyárig, mert akkor jár le a szerződésem az FTC-ben - mondta Németh András. - A továbbiakra főállásban vállalnám a feladatot. Emellett elmondtam, másodedzőmnek Zsiga Gyulát választanám, aki hasonló cipőben jár, vagyis egyelőre ő is megmaradna a Kiskunhalas trénerének. A mi munkakapcsolatunk a válogatott élén hét évvel ezelőtt kitűnően bevált, akkor a hollandiai Európa-bajnokságra jutott a csapat a selejtezőből a vezetésünkkel. Ezt a munkát folytatnánk, ő másodedzőként, aki velem azonos képességű, s akire minden tekintetben maximálisan számítanék, magam pedig szövetségi kapitányként, akié a teljes felelősség a lehető legjobb felkészülésért, a munka tökéletes körülményeinek kiharcolásáért, a versenysikerekért. Ehhez szorosan kapcsolódó kérdés, hogy a klubok érdekeltek legyenek a válogatott eredményeiben."
A Kiskunhalas mestere, Zsiga Gyula, aki a Dunaferr élén a kilencvenes években halmozta az európai kupasikereket, arról beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy úgy tudja: egyelőre kevés konkrétumról tárgyalt Németh András és Sinka László, de szerinte szerencsés ötlet az FTC edzőjének kinevezése szövetségi kapitánnyá.
"Nagy tapasztalatú és rutinos edző Németh András, aki tizenhárom éve sikerről sikerre vezette klubcsapatát, amelyhez - érthetően - érzelmi okok miatt is erősen ragaszkodik - mondta Zsiga Gyula. - A tárgyalások eddig főleg elvi síkon folytak, de nagy nézetkülönbségek a konkrétumok kapcsán sem vetődtek fel. Egyelőre másodállásban dolgoznánk a kerettel, s biztos vagyok benne, hogy - ha az elnökség is így gondolja - jól kiegészítenénk egymást, hiszen szakmai kérdésekben szinte azonosak az elképzeléseink, és kellő tapasztalat áll mögöttünk."

Szavazás

Ki lesz a kapitány a női kéziseknél?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

NB I: Puskás Akadémia–Újpest

Labdarúgó NB II
7 perce

A Nyíregyházát nem zavarta, hogy hátrányba került, három góllal válaszolt a ZTE-nek

Labdarúgó NB I
46 perce

Történelmi győzelem! Szalay Szabolcs főszereplésével nyert a Csíkszereda

Minden más foci
55 perce

A Levante nyerte az újoncok csatáját Oviedóban

Spanyol labdarúgás
57 perce

Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

F1
58 perce

Lékó Péterrel és Rapport Richárddal megyünk az éremért a csapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Női kézi BL: DVSC–Esbjerg

Kézilabda
1 órája

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik