Még időben változtatott, így nyert a Dunaújváros

BERECZKY ATTILA, SZIRMAI GYÖRGYBERECZKY ATTILA, SZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2004.09.20. 21:27
Címkék
Tulajdonképpen a papírforma érvényesült a Dunaferr-FTC mecscsen, hiszen a bajnok hazai pályán magabiztosan kerekedett a bronzérmes fölé.
Igaz, a mérkőzés elején úgy tűnt, akár meglepetés is születhet, hiszen tízpercnyi játékot követően 6-2-re vezetett a vendégcsapat. A Dunaferr azonban előrébb tolta védővonalát, s a remekül játszó Radulovics Bojana vezérletével támadásban is sokkal hatékonyabb lett, a második félidő derekén már tíz góllal is vezetett, s magabiztosan gyűjtötte be a két pontot.
"Az elején akadtak ugyan kellemetlenségeink de négygólos hátrányunknál sem gondoltam, hogy veszíthetünk - emlékezett vissza a mérkőzés hőse, Radulovics Bojana. - Az első tíz percet leszámítva szerintem jól játszottunk, örülök, hogy nekem is sok gólt sikerült szereznem". A dunaújvárosiak mestere a pozitívumok mellett több hibát is felfedezett csapata játékában. "Ismét döntőnek bizonyult a nyitott védekezés alkalmazása, ennek köszönhetően kevesebb gólt kaptunk, labdákat szereztünk, és gyors ellentámadásokból lőtt gólokkal vettük át a vezetést a jól kezdő Fraditól - mondta a meccsről Kiss Szilárd. - A folytatásban szép dolgokat mutattak be játékosaim, de sajnálom, hogy a végén túlcifráztuk játékunkat, így ahelyett, hogy a tízgólos előnyünket még növeltük volna, könnyelműségeink miatt csökkent a különbség. Szélsőséges mérkőzést játszottunk, a jövőben egyenletesebb teljesítményt kell nyújtanunk".

A ferencvárosiak válogatott átlövôjének, Tóth Tímeának nem volt könnyû dolga a kôkemény Kindl Gabriellával szemben (Fotó: Meggyesi Bálint)
A ferencvárosiak válogatott átlövôjének, Tóth Tímeának nem volt könnyû dolga a kôkemény Kindl Gabriellával szemben (Fotó: Meggyesi Bálint)
A ferencvárosiak válogatott átlövôjének, Tóth Tímeának nem volt könnyû dolga a kôkemény Kindl Gabriellával szemben (Fotó: Meggyesi Bálint)
Németh András már a találkozó után adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy kevés játékosával volt elégedett. "A videófelvétel megtekintése után azt mondhatom, hogy senkivel nem voltam elégedett - mondta az FTC mestere. - A csapat szempontjából nagyon fontos szezon elején vagyunk, hiszen úgy kell megtartanunk az elmúlt több mint egy évtizedben megszerzett helyünket, hogy egyértelmű: nem fogunk világsztárokat igazolni. Így viszont csak munkával érhetünk el valamit, s abból a rengeteg gyakorlásból, amelyet a nyáron elvégzett a csapat, vajmi keveset láttam viszont Dunaújvárosban. Támadójátékunkkal a harminc szerzett gól miatt akár elégedett is lehetnék, ám ebben is sok volt a hullámzás, márpedig ha komoly eredményt akarunk elérni, akkor hatvan percen át egyenletes teljesítményt kell nyújtanunk. Annyit tudok felhozni a lányok mentségére, hogy a kulcsfontosságú irányító poszton akadtak gondjaink, hiszen Csenki Judit már a meccs előtt kiesett, s Rábai Edina is hamar megsérült. A védekezésünk legfőbb kritkája pedig az, hogy a második félidőben mindössze hat alkalommal tudtuk ütközéssel megtörni a Dunaferr támadásait, ez pedig nagyon kevés. Még a szezon elején járunk, remélem, időben jött a figyelmeztetés."

Kindl szerencsés balesete

A találkozó után Dunaújvárosban autóbalesetet szenvedett Kindl Gabriella. A Dunaferr játékosa védett útvonalon vezette gépkocsiját, ám egy kereszteződésben egy másik jármű sofőrje nem adott neki elsőbbséget. A balesetben vétlen Kindl kisebb zúzódásokkal megúszta az esetet, köszönhetően a becsatolt biztonsági övnek és a légzsáknak, így rövid helyszíni ápolás után hazatérhetett. A másik jármű vezetője és utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Szavazás

Ki nyeri meg a női kézilabda-bajnokságot?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik