Győzelemmel zárna a Dunaferr

2004.05.18. 20:39
Címkék
A bajnokság zárásaként műsorra tűzött DunaferrFTC találkozó akár az aranyérem sorsáról is dönthetne, ám a dunaújvárosiak már megvédték elsőségüket, így azt tervezik, felszabadultan szórakoztatják közönségüket.
A zöld-fehéreknek a győzelem (a győriek esetleges veresége esetén) a második hely megszerzését és a BL-szereplés jogát jelentheti.
– Rangadóval búcsúztatjuk a bajnoki évadot, és ehhez illő komolysággal készültünk vasárnap óta az FTC fogadására – újságolta Kiss Szilárd vezetőedző. – Csapatunk megfelelő tartása a garancia a magas hőfokú mérkőzésen elvárható teljesítményre. Lovász Zsuzsa sérülése miatt nem léphet pályára, és Frank József csapatorvossal megbeszéltük, hogy a közelgő olimpiára való tekintettel nem erőltetjük a játékát, inkább a gyógyulását igyekszünk elősegíteni. Válogatott szélsőnkön kívül is akad néhány sérültünk és kisebb betegséggel bajlódó játékosunk, de ők minden bizonnyal játszhatnak szerdán.
Az utolsó bajnoki mérkőzést és az aranyérmek átadását igyekszik minél ünnepélyesebbé tenni a Dunaferr.

A búcsúzó Oblisz Anita (jobbra) és Sávolt Erika többször is együtt örült a Dunaferr fantasztikus diadalainak (Fotó: Meggyesi Bálint)
A búcsúzó Oblisz Anita (jobbra) és Sávolt Erika többször is együtt örült a Dunaferr fantasztikus diadalainak (Fotó: Meggyesi Bálint)
A búcsúzó Oblisz Anita (jobbra) és Sávolt Erika többször is együtt örült a Dunaferr fantasztikus diadalainak (Fotó: Meggyesi Bálint)
A mérkőzés előtt búcsúztatja el a Dunaferr az aktív játékot ebben a klubban befejező Györgyné Oblisz Anitát, aki a csapat legnagyobb sikereinek alkotó részese volt. Obliszt 17 évvel ezelőtt, 17 évesen igazolta a Dunaújvárosi Kohász, és a volt válogatott átlövő ötszörös bajnokként és Magyar Kupa-győztesként, BL-, KEK-, EHF-kupa és Szuperkupa-győztesként vonul vissza.
– Legszebb álmaimat is túlszárnyalták a csapattal elért sikerek – mondta Oblisz. – Már tavaly is felvetődött, hogy befejezem a játékot, de akkor a vezetőkkel közösen úgy döntöttünk, még egy évet játszom. Most lett elég a rengeteg stresszből. Jó lesz kicsit pihenni, bár tudom, hogy hiányozni fog a munka, a közösség. Erővel még bírnám, s előfordulhat, hogy alacsonyabb osztályban még folytatom.
Az FTC mestere, Németh András nem számít nagy meglepetésre az utolsó fordulóban.
– A Dunaferr már bajnok, a Győr pedig biztosan megveri a rájátszásban pontot sem szerző Vácot – vélekedett. – Vagyis bronzérmesként, a célunkat elérve búcsúzunk az évadtól. Remek idény volt, és ennek megfelelő, ehhez méltó zárást tervezünk Újvárosban, ahol már a jövőbe tekintünk, kísérletezünk, és Miklosová kap főszerepet a kapuban. Az edzéseket – a válogatott kerettagok kivételével – június negyedikéig folytatjuk.
A Dunaferr kezdőcsapata: Pálinger – Pálffy, Radulovics, Ferling, Bohus, Kindl, Nagy. Sérült: Lovász. Az FTC így állhat fel: Mikosová – Mraviklová, Pádár M., Kamper, Uhraková, Tóth T., Kirsner. Sérült: Rábai.

Tv: a Dunaferr–FTC mérkőzést 18 órakor közvetíti az M2-es csatorna
Legfrissebb hírek

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
4 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
6 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
6 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
6 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
6 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik