Kuzmicsov góllal köszönt el

Egyrészt mindenki a bronzérmet bebiztosító győzelmet áhította, másrészt a búcsúmérkőzését játszó Kuzmicsov Szergejt akarta köszönteni. A mérkőzés előtt az MKSZ, Dunaújváros önkormányzata, a Dunaferr Rt., a Dunaferr Baráti Kör, a Dunaferr SE, a szakosztály és a vendégcsapat vezetői kedveskedtek ajándékokkal – dübörgő vastaps közepette – a legendás irányítónak.
A vendégeket – akik sérülés miatt nélkülözték Törő Szabolcsot és Németh Attilát – nem hozta zavarba az emelkedett hangulat. A dunaújvárosi ifjú csillagok közül Krivokapics remekelt, míg Császár és Zubai rendkívül elfogódottan, sok hibával játszott. Kolics János folyamatos cserékkel igyekezett meglelni nyerő együttesét. Az első tíz perc után úgy tűnt, rá is talált a megfelelő csapatra: 5–7-ről 8–7-re fordított a Dunaferr. Stochl frenetikus formában hárította a lövéseket, támadásban pedig Krivokapics volt a hazaiak esze: zseniális lövéseinek köszönhetően – a 24. percben csapata tizenegy góljából már a hetediket jegyezhette – kínkeservesen, de tartotta, egy-két gólos előnyét a Dunaferr. A vendégeknél az argentin Civelli vitte a prímet, ő is hét gólig jutott az első félidőben.

A szünetben Hajdu János, az MKSZ szakmai igazgatója és Karádi Péter, a szövetség elnökségi tagja nyújtotta át Császár Gábornak Az év ifjúsági kézilabdázója címet. Bene Gyula szakosztályigazgató a hazaiak új, szlovák szerzeményének, Marijan Kleisnek adta át új, ősztől viselendő mezét.
A szünet után is a vendégek kezdtek jobban, Szotyori megalkuvást nem ismerő küzdelmet vívott a hazaiakkal, legtöbbször Keménnyel, s ennek egy alkalommal páros kiállítás lett a vége. Kanyó Antal végre megtalálta heteslövő emberét: a fiatal Haag Dávid két büntetőt is értékesített. Végig szoros volt a mérkőzés, csupán a 43. percben tudott háromgólos előnyre szert tenni – Katzirz góljával – a Dunaferr. Civelli energiáit felőrölte a szívós dunaújvárosi védekezés, ő gólképtelen maradt a második játékrészben.
A hazaiaknál a rutinos emberek vitték a prímet, Rosta Miklós alázatosan szolgálta ki társait, Kertész Balázs pedig sérülten is visszatért, gólt is szerzett.
Tíz perccel a vége előtt előbb csak halkan, később egyre erőteljesebben kezdett zúgni a kórus: Kuzmicsov, Kuzmicsov! A Dunaferr páláyán levő játékosainak azonban nem sikerült meggyőző különbségű előnyre szert tenniük – időközben Katzirzot harmadik kiállítása miatt kizárták –, így az ünnepelt Kuzmicsov alig egy percet tölthetett a pályán.
Azt is emlékezetessé tette! Első labdaérintését követően körülnézett és az oly sokszor megcsodált, kiszámíthatatlan mozdulataival kapura tört, majd fantasztikus góllal bebiztosította csapata győzelmét, egyben várható bronzérmét. A kettős ünnep meseszerű véget ért, a közönség okkal ünnepelt. ---- Mi okozta több játékosa bizonytalankodását?
Kolics János, a Dunaferr vezetője:
– Ezt még nekünk is fel kell dolgozni – válaszolta –, de tény, hogy elsősorban fiatal játékosaink a mai fantasztikus hangulatban, ezen az ünnepen pszichésen összeomlottak, nem találták önmagukat. Kuzmicsov nekik is példát mutatott. Ô a kézilabdából azt tudta, amit nem lehet megtanítani. A sportág zsenije volt.

A vereség ellenére is elégedett volt csapatával?
Kanyó Antal, a vendégek vezetőedzője:
– A Dunaferr érettebb játékosokból álló csapat, a mi lelkesedésünk bizonyos szintig elég volt, de az utolsó öt percben olyan hibákat követtünk el, amelyeket a Dunaferr kihasznált. Az átlagosnál jobban, becsülettel küzdöttünk, de nem bravúrosan. ---- Milorad Krivokapics: – Nagyon meg kellett szenvednünk a győzelemért, nehezebb mérkőzést vívtunk, mint amire számítottunk. Ismét megmutattuk azonban, hogy tudunk küzdeni, és megérdemeljük a bronzérmet.

Szathmári János: – Szergej klasszis volt, aki bármikor nagy mérkőzéseket tudott eldönteni, és el is bírta ezt a terhet. Most is sorsdöntő gólt lőtt.

Kuzmicsov Szergej: – Örülök is, meg szomorú is vagyok. Csodálatos volt a búcsú, de fáj, hogy vége.