Tibi bácsi nem intézte el

BERECZKY ATTILA jegyzeteBERECZKY ATTILA jegyzete
2004.04.23. 21:50
Címkék
Felkészültünk, hogy vasárnap sok olvasó telefonál átkozódva szerkesztőségünkbe a SlagelseDunaferr női BL-elődöntő visszavágója miatt, mert azt az M2 csak felvételről közvetíti.
Hiába volt az első találkozó kimagasló nézettsége (az adatok szerint több mint háromszor annyian látták az újvárosi találkozót, mint a rangsorban következő sportműsort a csatornán) a második mérkőzést csak felvételről sugározzák. Az indok már ismert: a Napnyugta (a reggeli Napkelte ismétlése!) ideje szerződésben rögzített, ettől eltérni nem lehet. Talán a köz akaratának engedve megpróbálhatták volna a visszavágót a minden magyar háztartásban fogható egyes programon leadni (könnyen lehet, a vasárnap délutáni műsorsávban rekordot döntöttek volna), igaz, egy kicsit variálni kellett volna a programon. A tévék belügyeibe továbbra sem beavatkozva, csupán ötletként: a Tiéd a világ! utazási magazin korábbi kezdésével csak a Stílus, illetve a Tibi bácsi elintézi... című műsorokat kellett volna máskorra tenni. Nem sikerült, így marad az M2, a közvetítés felvételről, no meg a szurkolóknak a bosszankodás.Pedig Tibi bácsi talán elintézhette volna...
Legfrissebb hírek

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
9 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
17 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
30 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
32 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
32 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
43 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
1 órája

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
1 órája