Szóról szóra

2004.03.15. 22:45
Címkék
Sugár Tímea: – Megpróbáltuk a legjobban nyújtani, igyekeztünk betartani az edzői utasításokat.
Kirsner Erika: – Alig merem elhinni, hogy megvertük a Slagelsét. Ismét bizonyítottuk, hogy itthon nagyon nehéz bennünket legyőzni.
Kovács Vera: – Nagyon sokat készültünk, és terveink zömét megvalósítottuk. Kitűnően védekeztünk.
Tóth Tímea: – A dánok nem tudtak meglepni bennünket. Pokoli visszavágóra számítunk.
Pádár Margit: – A dánok roppant gorombán védekeztek. A közönség buzdítása segített bennünket a sikerhez.
Kamper Olívia: – Bátran, jól küzdöttünk. A csapat egysége és akarata példás volt.
Rábai Edina: – Mintha nem vettek volna bennünket komolyan a dánok. A Fradi-szív újra diadalmaskodott.
Kökény Bea, az FTC menedzsere: – Ez a csoda! A lányok mindennél jobban akarták a győzelmet, és kapusunk sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint az ellenfélé.
Camilla Andersen (Slagelse): – Remek mérkőzést vívtunk, élveztem a játékot, Kár, hogy a második félidőben sokat hibáztunk, mert nyerhettünk volna.
Legfrissebb hírek

Otthonra talált Magyarországon a gyorsasági motorsport csúcskategóriája

Egyéb autó-motor
4 perce

Fájó vereséggel zárta az alapszakaszt a Topolya

Minden más foci
8 perce

Kós Hubert: Ha Magyarországnak kell egy mellúszó, akkor mellúszásban fogok fejlődni

Úszás
9 perce

Udvardy Panna az első fordulóban búcsúzott Linzben

Tenisz
25 perce

Férfi kézilabda BL-rájátszás: Kielce–Szeged visszavágó

Kézilabda
28 perce

Kovács Bendegúz bekerült az AZ Alkmaar Kl-negyeddöntős keretébe a Sahtar Doneck ellen

Légiósok
1 órája

Női kézilabda Eurokupa: Törökország–Magyarország

Kézilabda
1 órája

Videó: aranyérmet várnak a vb-re készülő magyar női jégkorong-válogatott játékosai

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik