Győrött játsszák az MK-finálét

2004.03.11. 22:22
Címkék
A szövetségben csütörtökön eldőlt, hogy Győrben rendezik meg április 2-án és 3-án a női Magyar Kupa elődöntőjét és fináléját, amelybe ugyanaz a négy együttes került, mint egy esztendővel korábban.
Az esemény szervezésére a Cornexi-Alcoa és a Győri Graboplast egyaránt vállalkozott volna, ám – miután a Cornexi szerdán az FTC ellen kiesett – a fehérvári vezetők bejelentették, visszavonják jelentkezésüket. (Az FTC és a Cornexi legutóbbi, rendkívül forró hangulatú, izgalmas hajrával végződő, fehérvári MK-összecsapásához kapcsolódik, hogy a mérkőzésükről szóló tudósításunkban technikai hiba miatt az jelent meg, hogy Németh András, a népligetiek mestere piros lapot kapott. A vehemens edzőt azonban csupán kétperces kiállítással büntette a nemzetközi kategóriás Kékes Csaba, Kékes Pál bírókettős.)Az MK-küzdelmek hajrájában a nyitónapon 16 órakor láthatják a szurkolók a Dunaferr SE–Vác, majd 18 órától a Győri Graboplast ETO KC–FTC mérkőzést. A Magvassy Mihály-sportcsarnokban másnap a két vesztes 16 órakor küzd meg a harmadik helyért, a finálé pedig 18 órakor kezdődik. A négyes döntő szereplői jelenleg még valamennyien érdekeltek az európai kupák negyeddöntőiben.
Legfrissebb hírek

112 sportpálya kap rekortán borítást az Aktív Magyarország program támogatásával

Egyéb egyéni
9 perce

Ezüstgerely: a szurkolói élmény, a közösséggé formálódás ábrázolása az idei pályázat célja

Egyéb egyéni
18 perce

Tollaslabda Eb: Kőrösi Ágnes nem jutott nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
19 perce

A Hydro Fehérvár AV 19 kilenc év után elköszönt Szélig Viktortól

Jégkorong
26 perce

A második elődöntőt játssza a Dijonnal az Esztergom a női kézilabda El-ben

Kézilabda
1 órája

Női kézilabda MK: Győr–FTC rangadóval kezdődik a négyes döntő

Kézilabda
1 órája

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
1 órája

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik