A Vác előtt le a kalappal

2004.02.03. 20:50
Címkék
Több okból is pikánsnak ígérkezett az élvonalbeli női bajnokság 17. fordulójának egyik slágermérkőzése, amelyen a felsőházba igyekvő váciak a Dunaferrel azonos pontszámmal álló Rába-partiakat fogadták.
Több okból is pikánsnak ígérkezett az élvonalbeli női bajnokság 17. fordulójának egyik slágermérkőzése, amelyen a felsőházba igyekvő váciak a Dunaferrel azonos pontszámmal álló Rába-partiakat fogadták.A Dunakanyar reprezentánsának edzője, Vura József egy esztendeje még a riválist irányította, és Szvetlana Moszkovaja, valamint Farkas Veronika is Győrből érkezett Vácra. Az ellenérdekelt testvérpár, Szvetlana Gridnyeva és Irina Sirina pedig csak azért nem nézhetett farkasszemet egymással, mert – kapusokról lévén szó – pályányi távolság választotta el őket. A két hálóőr teljesítménye meghatározó volt a találkozó alakulásában. Az első percek gyors gólváltása után mindketten alaposan feljavultak. Amíg viszont a fiatalabbik testvér hatvan percen keresztül tudta magas színvonalon őrizni a váci hálót, a túloldalon Róth Kálmán edzőnek sűrűn kellett váltogatnia portásait. A hazaiak mindössze egy mezőnyjátékos cseréjével harcolták végig a találkozót, sőt a játékidő utolsó negyedére Hornyák harmadik kiállítása után ez a pihentetési lehetőségük is megszűnt.A szerencsével gyakran hadilábon álló, bár olykor a játékvezetők szimpátiáját sem nélkülöző vendégek fordítani is tudtak. A hajrában azonban jöttek a góllövőlista éllovasának, az addig gyakran hibázó Mátyásnak a percei – az ő feljavulása újabb, végső fordulatot eredményezett.A hazai szurkolók fantasztikus biztatása közepette szinte önkívületi állapotban mozgósította utolsó erőtartalékait a váci hölgykoszorú és a végig roppant izgalmas, magas színvonalú csatát a maga javára döntötte el. Ezzel a győzelemmel a Váci NK a papírforma szerint nagyon közel került álmai megvalósításához, hogy az elit négyes tagjaként a felsőházi rájátszásban szerepeljen. A KEK idei sorozatában vitézkedő csapat ezzel az újabb európai kupaszereplési lehetőséghez juthatna.Vura József továbbra is a maga szerény módján bizakodó: "Nagyon nehéz sorozat áll még előttünk – mondta –, hiszen a bajnokik mellett a hazai és az európai kupában is folytatni szeretnénk sikereinket. Le a kalappal játékosaim előtt, rövid cserepadunk ellenére is bírják a tempót, sőt, a győriek ellen nem egy alkalommal bravúros megoldásokra is képesek voltak. Egyre közelebb kerülünk céljainkhoz, s reménykedünk."
Legfrissebb hírek

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja

Labdarúgó NB I
24 perce

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
37 perce

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
43 perce

Vb-2026: Lundgren és Agyemang sem játszhat a tornán

Foci vb 2026
1 órája

Vívás: nem jártak közel tőrözőink a vb-éremhez Rióban

Utánpótlássport
2 órája

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

Egyéb egyéni
2 órája

WA: 2030-tól önálló maratoni világbajnokság lesz

Atlétika
2 órája

Könnyed sikerrel rajtolt Marozsán a monte-carlói tenisztornán

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik