Megrekedt a Kulcsár-ügy

2004.01.28. 21:47
Címkék
Már egy hete, hogy Kulcsár Anita (képünkön) elköszönt székesfehérvári csapattársaitól, akikkel két és fél éven át dolgozott együtt. A válogatott beállós hivatalos levelet küldött klubjának, a Cornexi-Alcoának, amelyben bejelentette: szerződésszegés miatt nem tekinti érvényesnek a vele kötött, s 2005. június 30-ig szóló megállapodást.
Azóta egy csipetnyit sem közeledtek a felek álláspontjai, sőt a Kulcsár és a Cornexi közötti szakadék talán még mélyebb lett. A játékos és jogi képviselője masszívan tartja magát az egy héttel korábbi álláspontjához, a klub pedig szerdán hivatalos közleményt adott ki, amely gyökeresen ellentmond a válogatott állításainak.
"A Cornexi-Alcoa Kulcsár Anitával kötött megállapodásában foglalt kötelezettségeit teljesítette, így a szerződés felbontásában szereplő indokok nem megalapozottak. Véleményünk szerint abban az esetben, ha egy profi sportoló más klubban kívánja folytatni pályafutását, annak megvannak a jogszabályokban, illetve a vonatkozó szerződésben rögzített feltételei" – szól a Cornexi közleményének egy részlete.
A kézilabdázó eközben magányosan készül az idei esztendő feladataira, hiszen olimpia és hazai rendezésű Európa-bajnokság vár a Mocsai Lajos által irányított magyar válogatottra. Kulcsár Anita egyedül fut, erősítő edzéseket végez, ám félő, ha túl hoszszúra nyúlik a csapat nélkül töltött időszak, az az olimpiai és Eb-felkészülés rovására mehet. Információink szerint az ügyben Székesfehérvár vezetői próbálnak közvetíteni: a beállós szerda este a város egyik prominensével tárgyalt a folytatásról. Már, ha egyáltalán létezik olyan folytatás, amelyben Kulcsár és a Cornexi együtt szerepel.
"Számunkra érthetetlen lépését egy vesztes mérkőzést követően, a csapat jövőjét nagymértékben befolyásoló sorozat előtt jelentette be, nehéz helyzetbe hozva játékostársait és edzőjét. Ezzel a szerződésszegő magatartásával mérhetetlen erkölcsi és anyagi kárt okozott az egyesületnek, amelynek edzéseit azóta sem látogatja, szerződésben rögzített feladatait nem látja el. Bízunk benne, hogy nem egy magyar klub manipulációjának vagyunk kitéve…" – áll a klub kommünikéjének folytatásában. Azaz érzékelhetjük, hogy ezek a sorok inkább a távolodás jelei.
"Kulcsár Anita két és fél éve a Cornexi játékosa, ez idő alatt az itt dolgozó edzők, játékostársai és a felkészülését biztosító szponzorok mind-mind hozzájárultak válogatottbeli szerepléséhez. Véleményünk szerint abban az esetben, ha egy profi sportoló más klubban kívánja folytatni pályafutását, annak megvannak a jogszabályokban, illetve a vonatkozó szerződésben rögzített feltételei" – zárul a közlemény.
Az alaphelyzet tehát nem változott, Kulcsár szerint szerződésszegés történt, a klub pedig tagadja ezt. Az érintetteknek napokon belül elő kell állniuk bizonyítékaikkal, hiszen a jelenlegi helyzet senkinek sem jó. A válogatott beállós nélkül játszó Cornexi egyre távolabb kerül a célkitűzésben rögzített első négy helytől, Kulcsár Anitának pedig minden elvesztegetett napért kár.
Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
4 perce

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen

Angol labdarúgás
17 perce

Ötméteresek döntöttek, második világkupa-mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
52 perce

Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja

Angol labdarúgás
58 perce

A Herthára és a Dresdenre is súlyos büntetés vár a hétvégi gigabalhé után

Német labdarúgás
1 órája

Vb 2026: Irán várja a FIFA válaszát a meccsek helyszínváltoztatásáról

Foci vb 2026
1 órája

Mensík visszalépett a Monte-carlói tenisztornától, Marozsán bosnyák ellenféllel kezd

Tenisz
1 órája

Esik az eső, később kezdenek a magyarok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik