Máris gyűjtik a híreket

H. B., S. J.H. B., S. J.
Vágólapra másolva!
2004.01.20. 21:40
Címkék
Nem panaszkodhat Fortunára a Váci NK (KEK) és a Győri Graboplast (EHF-kupa), hiszen a keddi bécsi sorsoláson kiderült: mindketten legyőzhető ellenféllel kerülnek szembe, és idegenben kezdenek a következő fordulóban.
A KEK-ben a negyed/nyolcaddöntő "első felvonása" következik, mert a továbbjutó négy együtteshez csatlakozik a BL-csoportokban harmadik helyen végző négy csapat, s az igazi negyeddöntő ezekkel együtt alakul ki.A váciak ellenfele, a francia Nimes a szerb Radnicski Beogradot búcsúztatta az előző körben, de a patinás belgrádi együttes ma már nem ugyanaz, mint a nyolcvanas években, amikor hatszor bejutott a BEK-döntőbe és kétszer meg is nyerte azt. Vura József edző a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy a Nimes jelenleg ötödik hazája bajnokságában, tehát nem tűnik túl erősnek. "Örülünk, hogy elkerültük a Metzet, a Mislata Valenciát és az erdélyi Zilahot – mondta a mester. – Klubunk vezérkarától ígéretet kaptunk, hogy ezúttal kapunk friss videofelvételt vetélytársunkról, s így könnyebben tudunk felkészülni a párharcra, amely előtt azonban még nehéz bajnoki összecsapások várnak ránk. Jön hozzánk a Fradi és a Cornexi, aztán Debrecenbe megyünk, majd a Győrt fogadjuk."A győriek ellenefele, az Estella a szlovén Piran ellen jutott tovább az előző fordulóban, vagyis ennek alapján nem lehet igazán messzemenő következtetéseket levonni a játékerejéről. Kedden, amikor Kiss Lajos, az ETO KC új szakosztályvezetője a bécsi sorsolásról telefonon közölte Vanyus Attilával az EHF-kupa nyolcaddöntőjének párosítását, az elnök megkönnyebbülten sóhajtott fel: "A legjobb tizenhat közé jutott csapatok mezőnyét tekintve, bizony az Itxako Estellánál nehezebb ellenfelet is kaphattunk volna. Persze, ismerve a spanyol kézilabda erejét – a női válogatott a horvátországi vébén az előkelő ötödik helyet és ezzel olimpiai részvételi jogot szerzett –, így is nehéz dolgunk lesz." Hasonlóan vélekedett az együttes szakvezetője, Róth Kálmán is: "Könnyebb, de erősebb ellenfelet is kaphattunk volna – mondta. – A spanyolok a kontinens kézilabdaéletének elitjéhez tartoznak. Ellenfelünkről nem sokat tudunk, ő is kettős győzelemmel jutott a tizenhatba, de úgy, hogy mindkét mérkőzését otthonukban vívta. Tudjuk, hogy több román és ukrán légióst vonultat fel, és a csapat tagja a valceai Gogirla, aki kitűnő átlövő, a bukaresti Európa-bajnokság gólkirálynője volt a román válogatott tagjaként, s ott volt a legutóbbi horvátországi világbajnokságon is. Nehéz feladat előtt állunk, és csak annyi az előnyünk, hogy a visszavágó Győrött lesz. Máris megkezdtük a további információk begyűjtését, és igyekszünk minél jobban felkészülni."Női európai kupák, sorsolás
KEK, negyed/nyolcaddöntő:
KEK, negyed/nyolcaddöntő:
Ferrobus Mislata Valencia (spanyol)–Silcotub Zalau (román), FCK Handbold (dán)–Lucs Moszkva (orosz), Cercle Nimes (francia)–Váci NK, Üsküdar Istanbul (török)–Metz (francia)
EHF-kupa-nyolcaddöntő: Dinamo Volgográd (orosz)–Buxtehude (német), Besancon (francia)–Vag (norvég), Asztrahán (orosz)–Nordstrand (norvég), EGP Szkopje (macedón)–Zeeman Vastgoed (holland), Dijon (francia)–Rapid Bucuresti (román), SDI Estella (spanyol)–Győri Graboplast, Anagenniszi Artasz (görög)–GOG Gudme (dán), Viborg (dán)–Podravka Koprivnica (horvát)
Challenge-kupa, nyolcaddöntő: Anadoru USC (török)–Merignacais (francia), U. Deva (román)–Altamura (olasz), Havre AC (francia)– Vestmannaeyjar (izlandi), Nürnberg (német)–Uni Cluj (román), Borussia Dortmund (német)–Spono Nottwil (svájci), Colegio de Gaia (portugál)– Vitaral Jelfa (lengyel), Motor 2 Zaporizzsja (ukrán)–RKS Vranjic (horvát), Bayer 04 Leverkusen (német)–Eskisehir Uni (török)
A mérkőzéseket február 12. és 24. között rendezik meg.
Legfrissebb hírek

Lezárult a sportállamtitkárság sportszervezői pályázata, országosan húsz szakember kezdheti meg a munkát

Egyéb egyéni
21 perce

Ovidiu Burca lett a Sepsiszentgyörgy új vezetőedzője

Minden más foci
49 perce

Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos

Kosárlabda
56 perce

Pogacar megnyerte, másnap átnevezték a versenyt

Kerékpár
1 órája

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
1 órája

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA döntője

Amerikai sportok
1 órája

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik