Üzenetek a döntő után

A rövid téli szünetet itthon töltő légióst már ismét Dijonban értük el. – Nem tartott sokáig a pihenő. – December tizedikén tudtam hazamenni, de karácsony első napján már indult is vissza a repülőgépem Párizsba, ahonnan még másfél óra vonattal Dijon. Ez az út hatalmas élmény, hiszen ez az expressz több mint háromszáz kilométeres sebességgel száguld.– Hogy szerepelnek a bajnokságban?– Jelenleg negyedikek vagyunk, ami a célkitűzés szerinti eredmény, hiszen a vezetőség az első öt hely elérését szeretné. Két csapat, a Metz és a Besancon kiemelkedik, utánuk sűrű a mezőny. Szerintem én sem okozok csalódást, meccsenként az öt-hat gólomat megdobom, és az edző is elégedett velem. Januárban a szerb Napredak Krusevac ellen játszunk az EHF-kupában, ráadásul mindkétszer hazai pályán, így joggal bízhatunk a továbbjutásban.– Hány ország játékosaiból áll össze a Dijon?– A franciákon és rajtam kívül van norvég, angolai, román és horvát játékosunk is. Én a horvát lánnyal vagyok nagyon jó viszonyban. – Nézte a magyar válogatott világbajnoki mérkőzéseit?– Sajnos csak az utolsó három találkozót láttam, mert odakint a mieink meccseit nem közvetítették.– Mint Franciaországban játszó magyar, miképp látja a vb-döntőt?– Elszúrtuk, de ez benne van a sportban. Én azonban itt, Dijonban azt tapasztalom, hogy azért a franciák nem ennyire szívósak, inkább mi csillantottuk fel előttük a reményt. A hosszabbítás végén szinte minden csapattársamtól kaptam SMS-t, képzelheti, milyeneket…– Hogyan telnek a napjai az edzéseken kívül?– Szorgalmasan tanulok franciául, mert az angoltudásomat itt nem tudom kamatoztatni. Szabadidőmben szívesen olvasok és tanulok, hiszen a Testnevelési Egyetem sportmenedzser szakán vagyok harmadéves, és a vizsgákon meg kell felelni.