A mester pályája a Mester utcában indult

A sportág mélyebb tudományát akkor ismerte meg, amikor Kolos Ferenc szövetségi kapitány, a Testnevelési Főiskola tanára lett az edzője. Példaképének Varga Jenőt választotta, aki ugyancsak a főiskola tanára volt. Egy súlyos sérülés miatt – szalagszakadást szenvedett – megszakadt játékosi karrierje, de a kézilabdától továbbra sem távolodott el.Edzőként a Kispest női csapatában próbálgatta a szárnyait, ekkor 1947-et írtak. A következő állomás a Goldber-ger nagypályás együttese volt, de ekkor már utánpótlás-neveléssel is foglalkozott: három-négy csapat ifjú tagjai lesték a szavát.A nagy kiugrás 1955-ben következett – ekkor bízták meg a női válogatott irányításával, amit 1978-ig hihetetlen energiával, szívvel és lélekkel végzett. Ezek az esztendők aranybetűkkel íródtak a magyar kézilabdában. Női csapatai 1957 és 1978 között – az 1965-ben Dortmundban nyert világbajnoki cím mellett – olimpiai harmadik helyezést szereztek Montrealban (1976), valamint vb-ken ezüst- (1957) és bronzérmet (1971, 1975, 1978) nyertek. Elképesztő sorozata – amelyről mindig szerényen beszél – aligha utolérhető: 303-szor ült a válogatott kispadján, és csapata 186-szor nyert, 69-szer döntetlent ért el.A válogatottban 23 éven át legalább száz játékos leste, szinte itta Török Bódog minden szavát, tanácsát, utasítását. Akkor is – és még ma is – hűséges maradt a sportághoz, amikor elköszönt a válogatott kerettől, hiszen a nyolcvanas években a szövetségben dolgozott, mindenki örömére és a sportág hasznára kamatoztatta tapasztalatait. Szaklapot (Kézilabdázás) írt és szerkesztett, a kilencvenes években pedig még aktívan edzősködött: egy-egy alacsonyabb osztályú csapat mellett a Nosztalgia-válogatott gyakorlásait vezette.Sosem felejti el megemlíteni, hogy felesége, Molnár Edit a legnehezebb időszakokban is támasza maradt. Fia, Török Richárd, aki híres szobrász volt, 38 éves korában hunyt el.