Könnyed angyalföldi siker

Vágólapra másolva!
2003.10.30. 21:48
Címkék
Vasas SC–Liss Hódmezővásárhelyi NKC 23–19 (12–7)
Fáy u., 400 néző. V: Brkic, Jusufhodzic (osztrákok)
VASAS: FARKAS – Böde 3, SZÉLESI 5, Ábrahám 2, Ôri A. 2 (1), Csernova 5 (4), Horova 4 (2). Cs: Koroknai, Blaskovits 2, Radics. Edző: Köstner Vilmos
HÓDMEZÔVÁSÁRHELY: PLASINSZKAJA – Virág 2, Szabó V. 3, Nikolics, Asztalos 3, Gaál, BAUNOK 7. Cs: Szabó K. (kapus), Jenőfi 4, Kocsis, Szabó M. Edző: Tamás Sándor
Az eredmény alakulása. 9. p.: 4–2. 21. p.: 10–5. 36. p.: 15–9. 52. p.: 17–16
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Hétméteresek: 7/7, ill. 1/0

Az első félidő az összes külső körülmény dacára a hazaiaké volt, a vásárhelyiek ugyanis szanaszét lőtték a kapufát. A végjátékra feljöttek a vendégek, ekkor már átlövőik is eredményesek voltak. Egy gólnál azonban nem tudtak közelebb kerülni, így a Vasas magabiztosan tartotta otthon a bajnoki pontokat.

Mestermérleg
Köstner Vilmos:
– Nehéz győzelmet arattunk, egy lelkes ellenféllel szemben. Nehezen viseljük még az esélyesség terhét.
Tamás Sándor: – Küzdöttünk, de a két csapat közti különbségen és a játékvezetőkön nem tudtunk felülkerekedni.
Az állás
1. Dunaferr 11 10 1 330–249 20
2. Győr 11 10 1 319–277 20
3. FTC 11 8 3 333–255 16
4. Cornexi 11 6 5 327–310 12
5. Vác 10 5 1 4 249–241 11
6. DVSC 11 5 1 5 280–287 11
7. Vasas 11 5 6 261–279 10
8. H.vásárhely 11 4 2 5 263–286 10
9. Hypo (osztrák) 10 4 6 275–279 8
10. Esztergom 11 3 8 283–313 6
11. K.-Spartacus 11 2 1 8 254–313 5
12. Békéscsaba 11 1 10 248–333 1
Legfrissebb hírek

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
13 perce

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
14 perce

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
6 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
6 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
7 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
7 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
7 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik