Kézilabda- VK: Elődöntő a svédek nélkül

Vágólapra másolva!
2002.11.01. 22:39
Címkék
Meglepetések nélkül kezdődött meg Svédországban a férfi Világkupa, amelyen a második és a harmadik fordulóban viszont akadtak érdekes eredmények. A nyitó fordulóban a hazai szurkolók alaposan kiizgulhatták magukat, hiszen kedvenceik megszenvedtek Egyiptom ellen. A svéd válogatott vezérének a nyolcgólos Martin Boquist bizonyult, Jonas Ernelind öt, míg Magnus Anderson négy találattal vette ki a részét a győzelemből. Az afrikaiak legjobbja Husszein Zaki (9 gól) volt. Az oroszok második félidei száguldásuknak köszönhetően szinte elsöpörték az útból Izlandot. A franciák harmincpercnyi remeklés, majd egy félidőnyi küszködés után verték meg a legutóbbi Európa-bajnokság meglepetéscsapatát, Dániát, míg Németország Christian Schwarzer vezérletével eljátszadozott a tartalékos jugoszlávokkal. A második körben a svédek nem bírtak a világbajnokkal, a jugoszlávok pedig feltámadtak az olimpiai aranyérmessel szemben. Meglepetésre Dánia biztosan győzött a harmadik fordulóban az Európa-bajnok házigazdák ellen, akik így nem jutottak a szombati elődöntőbe, amelynek párosítása: Németország–Dánia, Franciaország–Oroszország. Férfi Világkupa, Svédország.



1. forduló. A-csoport: Franciaország– Dánia 24–22 (13–8), Svédország–Egyiptom 25–23 (13–11). B-csoport: Németország–Jugoszlávia 31–24 (17–12), Oroszország–Izland 39–28 (18–15)

2. forduló. A-csoport: Dánia–Egyiptom 27–26 (14–11), Svédország–Franciaország 24–24 (13–10). B-csoport: Jugoszlávia– Oroszország 32–31 (15–14), Németország–Izland 27–20 (11–10)

3. forduló. A-csoport: Svédország–Dánia 25–33 (11–15), Franciaország–Egyiptom 29–23 (12–10). A végeredmény: 1. Franciaország 5 pont, 2. Dánia 4, 3. Svédország 3, 4. Egyiptom

B-csoport: Izland–Jugoszlávia 34–29 (17–13), Németország–Oroszország 31–28 (16–14). A végeredmény: 1. Németország 6, 2. Oroszország 2 (98–91), 3. Jugoszlávia 2 (85–96), 4. Izland 2 (82–95)
Legfrissebb hírek

Változás: az ünnepi televízióműsort a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják

Egyéb egyéni
10 perce

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
11 perce

Superliga: U. Craiova–Csíkszereda

Minden más foci
13 perce

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
23 perce

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
49 perce

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert meg Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
1 órája

Zambia a ráadás során mentett pontot az Afrikai Nemzetek Kupája második mérkőzésén

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik