A dalmátok Jambo nélkül folytatják

H. L.H. L.
2002.09.11. 22:58
Címkék
A kis dalmát városka, Metkovic európai hírű férficsapatának létrehozója, Stipe Jambo Gabric megunta a főváros és a saját csapata közötti ellenségeskedést. Az EHF-kupa-győzelem (2000) után az akkor még Zsigmond Györgyöt (Fotex KCV) is soraiban tudó Metkovic Jambo nem tudta megismételni a bravúrt, bár 2001-ben ismét eljutott ennek a sorozatnak a döntőjéig, és Jambo, aki úgy gondolta, hogy túl sok pénzt fektetett együttesébe, az idei viták és botrányok után gyakorlatilag kilépett a sportág horvátországi életéből. A híres üzletember, politikus és polgármester persze továbbra is támogatja a csapatot, de már nem akar sem főszponzor, sem elnök lenni.Az ősszel a KEK-ben induló klub a közelmúltban megtartotta a közgyűlését, és ezután a polgármester beceneve (Jambo) már nem szerepel a csapat nevében (az új név roppant egyszerű, sőt hétköznapi, RK Metkovic). Az új elnök a Dubrovnik-Neretva megye főispánja, Ivan Sprlje lett, aki a klub további terveiről elmondta: "Többé nem pazaroljuk a pénzt, és az eddigi költségeket egyharmadára csökkentjük, ami azt jelenti, hogy az idén négyszázezer euro költségvetésből kell megélnünk. Az eddigi költségeket, beleértve a játékosok gázsiját is, jelentősen csökkentjük. Elengedtük azokat, akik nem fogadták el a feltételeinket, így mindössze hét-nyolc profi játékosunk lesz, a többiek a saját sportiskolánk neveltjei.”A Metkovic kispadján maradt Ivica Obrvan, akit a volt elnök, Stipe Gabric gyakran bírált azért, mert az edzői munka mellett a klub vezetésébe is megpróbált beleszólni. "Ez nem tartozott rá” – hangoztatta a hajdani elnök. Obrvan a következő játékosokra számíthat a 2002–2003-as évadban és a KEK-ben: Kelentric, Kaleb, Kukrika, Balic, Bjelis, Vukas, Babic, Rezic és Carapina, valamint hét juniorkorú tehetség.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: jön az ötödik meccs a Fehérvár és a Klagenfurt között az osztrák hokiligában

Minden más foci
4 perce

Niké Liga: egy gól kevés volt a Komárom pontszerzéséhez

Minden más foci
7 perce

Káprázatos gólok, Vinícius duplázott, Valverdét kiállították – a Real megverte az Atletit

Spanyol labdarúgás
7 perce

Otthon vesztett rangadót a Lyon, hazai pályán kapott ki a Marseille is

Francia labdarúgás
20 perce

Robbie Keane: Hiányzott az a fajta energia a játékunkból, amit szerettünk volna belevinni

Labdarúgó NB I
22 perce

Az első percben gólt szerzett, de csak ikszelt az Inter Firenzében

Olasz labdarúgás
23 perce

Szűcs Szabina az 5. lett ötpróbában, két országos csúcs a fedett pályás atlétikai vb záró napján

Atlétika
1 órája

Nebel duplájával szerezte meg a három pontot a Mainz a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik