Szuperdöntő Szlovéniában

D. T.D. T.
2002.08.17. 22:04
Címkék
Bár a magyar bajnok, kupagyőztes, Bajnokok Ligája-döntős Fotex KC Veszprém férfi játékosai jelenleg a többi együtteshez hasonlóan az erőgyűjtés stádiumában vannak, lassan-lassan a labda is főszerephez jut. A horvát mester, Zdravko Zovko irányításával a szlovéniai Roglán készül a magyar sztárgárda, s a hét végén rangos mezőnyben, villámtornán mérik fel a csapat formáját. A veszprémiek az első összecsapáson Tóth József nagyszerű teljesítményével 31–26-ra verték a házigazda Trbovlje együttesét. A szlovén csapatoknak nem volt jó napjuk, hiszen a másik ágon a Celje 26–25-re kikapott a Kieltől, így Zdravko Zovko tanítványai a német bajnokkal találkoztak a szombaton lapzártánk után megrendezett fináléban. Ez az összecsapás akár a bajnokok Ligája csoportmérkőzései során is megismétlődhet, ha a sorsolás újra összehozza a végős sikerre is esélyesnek tartott két csapatot. Augusztus huszadikán viszont már hazai környezetben láthatják a szurkolók a veszprémi kedvenceket, hiszen a görög bajnok lesz Csoknyaiék ellenfele. Az AC Filipposz Veriasz erre az idényre leigazolta a világ- és olimpiai bajnok orosz Tucskint és a tavaly ősszel még macedón bajnokcsapatban szerepelt Pepi Manaszkovot. A Fotex bérletesei ingyen tekinthetik meg a találkozót (az ülőhelyekre az összes idényjegy elkelt), amelyen hivatalosan is bemutatják az új szerzeményeket, Kiril Lazarovot, Bartók Csabát és Mohácsi Árpádot.
Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
3 perce

Ismét hátrányba került a Loki – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
13 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
27 perce

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
28 perce

Milák Kristóf országos csúccsal Európa-bajnoki bronzérmes 100 gyorson

Úszás
29 perce

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
38 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
40 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton – videó

Úszás
42 perce