Cél: a felsőházba kerülés

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2002.08.14. 20:46
Címkék
Újabb egyéves szerződést kötött a DVSC Kézilabda Kft. és a Hajdú-Bét Rt., amelynek értelmében a debreceni NB I-es női csapat a továbbiakban is DVSC-Valdor néven szerepel. Az élelmiszer-ipari cég vezérigazgató-helyettese, Pór Zoltán a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: elégedettek a csapat eredményeivel, s annak köszönhető, hogy a negyedik idényre is vállalják a névszponzor szerepét.
A korábbi megállapodásoktól eltérően, ezúttal a teljesítményt is honorálják, azaz minél előrébb végez az együttes, annál több pénzhez juthat a klub. Hogy pontosan mennyihez, az üzleti titok, de annyit megtudtunk: a támogatás lényegesen nagyobb volumenű lesz az elmúlt évinél. Komáromi Ákos, a kézilabda kft. ügyvezető igazgatója elárulta, a helyi önkormányzat és a Hajdú-Bét együttesen a költségvetés több mint a felét állja. A célok hasonlóak lesznek mint legutóbb, vagyis a Váczi Sándor vezette, saját nevelésű fiatalokra épülő alakulatnak a bajnokság felsőházi rájátszásába, azaz a legjobb hat közé kell jutnia, valamint vagy a bajnokságban, vagy a Magyar Kupában jogot kell szereznie a nemzetközi porondra lépésre. Komáromi szerint ez sokkal nehezebb lesz mint korábban, ugyanis a riválisok jelentősen megerősödtek, míg a Lokitól több meghatározó játékos is távozott. Kocsik Viktória, Gaál Adrienn és Szabó Valéria a Hódmezővásárhelyhez igazolt, míg Halcsik Ildikó anyai örömök elé néz. Sajnos a nemrég szerződtetett jugoszláv irányító-átlövő, Mariana Trbojevics súlyos sérülést szenvedett az egyik előkészületi mérkőzésen, ezért ő várhatóan csak jövőre léphet pályára. Elképzelhető, hogy a helyére szintén szerb játékost igazol majd a Debrecen – mindez a napokban realizálódhat. A hajdúságiak augusztus 23-től 25-ig a szlovákiai Michalovcén vesznek részt nemzetközi tornán, amelyen szlovák csapatok mellett lengyel, ukrán és jugoszláv együttesek indulnak. A tervek szerint a bajnoki rajt előtti napokban – szeptember 3-án és 4-én – a jugoszláv Radnicski Beogradot látják vendégül a cívisvárosban.
Legfrissebb hírek

Kanadai tinédzser búcsúztatta Gauffot a montreali nyolcaddöntőben

Tenisz
17 perce

Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

Labdarúgó NB I
23 perce

Nagy László: Arra törekszünk, hogy két-három lépéssel a Szeged előtt járjunk

Kézilabda
38 perce

Mark Webber: A McLaren-pilóták jobban kezelik a bajnoki belharcot

F1
1 órája

Ha kell, újra lefutja – interjú a 90 éves Török Ferenccel

Képes Sport
1 órája

Vizes vb: Zombori döntős 400 méter vegyesen, női úszóink nem jutottak tovább

Vizes vb 2025
1 órája

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
10 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
10 órája
Ezek is érdekelhetik