Fiatalodó Mocsai-keret

Vágólapra másolva!
2002.08.12. 20:59
Címkék
Az Európa-bajnok és olimpiai ezüstérmes magyar női válogatott játékosai – pontosabban az átalakuló keret tagjai – ezen a héten még klubjaikban gyakorolnak, majd hétfőn Tiszaújvárosban, Európa egyik legszebb és legkorszerűbb edzőtáborában találkoznak."Ezúttal főleg a Norvégia elleni, szintén a jövő héten játszandó három hazai tesztmérkőzésre készülünk, de magától értetődően már a decemberi kontinensviadalt is szem előtt tartjuk – mondta Mocsai Lajos szövetségi kapitány. – Legutóbb áprilisban a neubrandenburgi tornán voltak együtt a keret tagjai, akik közül néhány rutinos, kipróbált játékosra nem számítok a norvégok ellen. Helyettük inkább fiatal tehetségeket – Görbicz Anita, Mehlmann Ibolya, Szrnka Hortenzia, Tóth Mária – próbálok ki, akikre fontos szerep várhat az ősszel kialakítandó, korosztályok szerint vegyes, huszonkét tagúra bővülő keretben. Ebből a bővebb kínálatból választom ki november elején az Európa-bajnoki keretet.”
Cecilie Leganger, a világ egyik legjobb kapusa sérült, és az Eb-re sem gyógyul meg (Fotó: Árvai Károly)
Cecilie Leganger, a világ egyik legjobb kapusa sérült, és az Eb-re sem gyógyul meg (Fotó: Árvai Károly)
Cecilie Leganger, a világ egyik legjobb kapusa sérült, és az Eb-re sem gyógyul meg (Fotó: Árvai Károly)
Cecilie Leganger, a világ egyik legjobb kapusa sérült, és az Eb-re sem gyógyul meg (Fotó: Árvai Károly)
Cecilie Leganger, a világ egyik legjobb kapusa sérült, és az Eb-re sem gyógyul meg (Fotó: Árvai Károly)
Cecilie Leganger, a világ egyik legjobb kapusa sérült, és az Eb-re sem gyógyul meg (Fotó: Árvai Károly)
A mester példaként Pigniczki Krisztinát (Dunaferr) említette, akiről tudja, hogy kitűnően védekezik, és nyilván ott a helye a legjobbak között. Megemlítette, hogy Kenyeres Fanni (Cornexi) is a kiszemeltjei között van, ám ő most saroksérüléssel bajlódik, s várhatóan szeptemberben csatlakozik a legjobbakhoz, s versenyben lesz a kerettagságért Kirsner Erikával és Lőwy Dórával, a Herz-FTC két klasszis balszélsőjével.
"Örülök, hogy a válogatottakat adó klubokkal sikerült megállapodnom – folytatta Mocsai Lajos. –A tavasszal az európai kupákban, a bajnokságban és a Magyar Kupában roppant leterheltek voltak a játékosok, ezért a keretedzéseket elhagytuk. A következő hónapokban azonban ezt a kiesett időt pótoljuk, és ezzel a klubok is egyetértettek. Szeptemberben és októberben is három-három alkalommal gyakorolnak a bő keret tagjai, majd november hetedikétől Tatára már csak azokat a lányokat hívom meg, akikből kialakult az Európa-bajnoki keret.”
Szakmai elképzelései közül azt emelte ki a kapitány, hogy a válogatott védekezését nagyon alaposan fel kell építeni, valamint zömében olyan gyors, sokoldalúan képzett játékosokat szeretne látni a csapatban, akik mind támadásban, mind védekezésben pályán maradhatnak. "A csak védekezésben, illetve csak támadásban használhatók közül csupán egyet-kettőt tudok elképzelni a csapatomban, mivel a mai rohanós, rettentően dinamikus játékban nem specifikus, hanem komplex kézilabdázókra van szükség” – vélekedett a kapitány.
A világbajnoki ezüstérmes és olimpiai bronzérmes norvég válogatottról Tore Saether, a trondheimi Adresseavisen című napilap munkatársa, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) kézilabda-szakbizottságának tagja adott friss információkat a Nemzeti Sportnak.

Eb-felkészülés
A vázlatos program
Augusztus 19–21.: edzôtábor Tiszaújvárosban
Augusztus 22.: Magyarország–Norvégia, Tiszaújváros, 18 (tv: m2)
Augusztus 23.: Magyarország–Norvégia, Miskolc, 18
Augusztus 24.: Magyarország–Norvégia, Eger, 17
Szeptember 3., 4., 30.: edzôtábor Budapesten
Október 14., 21., 28.: edzôtábor vidéken
November 7–16.: edzôtábor Tatán (15-én és 16-án tesztmérkôzés Horvátországgal)
November 18–24.: francia túra (nemzetközi torna)
November 27–30.: Turcsin-kupa, Kijev
December 2–4.: edzôtábor Budapesten
December 6–15.: Eb, Dánia

Keretek a tesztmérkôzésekre
MAGYARORSZÁG
Kapusok: Pálinger Katalin (Dunaferr SE), Sugár Tímea (Herz-FTC). Mezônyjátékosok: Asztalos Judit (Hódmezôvásárhely), Brigovácz Nikoletta (Herz-FTC), Farkas Ágnes (Herz-FTC), Ferling Bernadett (Dunaferr SE), Görbicz Anita (Gyôri Graboplast), Kulcsár Anita (Cornexi-Alcoa), Kindl Gabriella (Gyôri Graboplast), Kirsner Erika (Herz-FTC), Lovász Zsuzsanna (Gyôri Graboplast), Lôwy Dóra (Herz-FTC), Mehlmann Ibolya (Gyôri Graboplast), Németh Helga (Cornexi-Alcoa), Pádár Ildikó (Herz-FTC), Siti Eszter (Herz-FTC), Szrnka Hortenzia (Dunaferr SE), Tóth Mária (Cornexi-Alcoa)
NORVÉGIA
Kapusok: Heidi Tjugum (Viborg HK), Mimi Kopperud Slevigen (Larvik HK). Mezônyjátékosok: Tonje Larsen (Larvik HK), Anette Hovind Johansen (Nordstrand IF), Unni Nyhamar Hinkel (Nordstrand IF), Else-Marthe Sorlie (Nordstrand IF), Monica Sandve (Nordstrand IF), Mia Hundvin (Slagelse FH), Kristine Lunde (IK Vág), Gro Hammerseng (Gjovik og Vardal HK), Janne Tuven (NTG/Stabaek), Elisabeth Hilmo (Byasen IL), Karoline Dyhre Breivang (NTG/Stabaek), Gerd Elin Albert (HC Leipzig), Vigdis Harsaker (Baysen IL), Lina Olsson Rosenberg (Larvik HK)
"Marit Breivik szövetségi kapitány nem változtatott túl sokat a keretén, s úgy tűnik, elégedett a tanítványaival – mondta a norvég szakíró. – A legsúlyosabb vesztesége a keretnek, hogy a térdműtétjéből lábadozó Cecilie Leganger kapus sem a magyarországi túrán, sem az őszi felkészülésben, de – az orvosok véleménye szerint – még a decemberi Európa-bajnokságon sem szerepelhet. Mindannyian tudjuk, hogy ő milyen fontos játékosa a norvég válogatottnak, ezért óriási feladat és nagy felelősség, hogy Breivik asszony kit állít a helyére, a szintén klasszis Heidi Tjugum mellé. A másik sérült a finn származású Katja Neberg, a Larvik játékosa, akinek szintén a térdét kellett megoperálni. A csapat célja, hogy feltétlenül jobb eredményt érjen el Dániában, mint legutóbb Romániában, ahol csak a hatodik helyen végzett, igaz, a bukaresti Európa-bajnokságot közvetlenül az olimpiai után rendezték meg, és ennek több szempontból is kedvezőtlen hatása volt a csapatok formájára és emiatt a verseny színvonalára. Dániában gyökeresen más lesz a helyzet, mert a világbajnoki, illetve az olimpiai kvalifikáció lesz a tét. De ezt aligha kell külön magyarázni az olyan rutinos, Magyarországon is ismert kitűnőségeknek, mint Tonje Larsen, Else Sorlie, Elis Hilmo, Janne Tuven, Mia Hundvin vagy Monica Sandve.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik