Harci tűzben ég a négyes

H. B., S. J.H. B., S. J.
Vágólapra másolva!
2002.06.12. 20:19
Címkék
Az évad zárásaként a Kőbányai úti FTC-csarnokban rendezik meg a női Fiedlers Magyar Kupa csütörtöki elődöntőjét és pénteki fináléját (18 óra, tv: m2). A sorsolás szeszélye úgy hozta, hogy az elődöntőkben megismétlődik a múlt hét végi bajnoki aranycsata, míg a Graboplast ETOLiss-Hódmezővásárhely mérkőzésen a döntőbe jutás mellett a KEK-indulás joga lesz a tét, hiszen a Herz-FTC és a Dunaferr egyaránt a Bajnokok Ligájában indul.
Győri Graboplast ETO KC–Liss-Hódmezővásárhely 15.45Herz-FTC–Dunaferr SE 18.00 (tv: Duna TV, 20, felvételről)
A ferencvárosi Mraviková (7) és Kovács (14) csütörtökön a Magyar Kupa-elôdöntôben is összecsap az újvárosi Bohussal (15)
A ferencvárosi Mraviková (7) és Kovács (14) csütörtökön a Magyar Kupa-elôdöntôben is összecsap az újvárosi Bohussal (15)
A ferencvárosi Mraviková (7) és Kovács (14) csütörtökön a Magyar Kupa-elôdöntôben is összecsap az újvárosi Bohussal (15)
A ferencvárosi Mraviková (7) és Kovács (14) csütörtökön a Magyar Kupa-elôdöntôben is összecsap az újvárosi Bohussal (15)
A ferencvárosi Mraviková (7) és Kovács (14) csütörtökön a Magyar Kupa-elôdöntôben is összecsap az újvárosi Bohussal (15)
A ferencvárosi Mraviková (7) és Kovács (14) csütörtökön a Magyar Kupa-elôdöntôben is összecsap az újvárosi Bohussal (15)
Németh András, a házigazda klub mestere arról beszélt a kétnapos viadal előtt, hogy Blaskovits Adrienn és Tóth Enikő továbbra sem állhat a csapat rendelkezésére. "Európában júniusban már csak mi játszunk tétmérkőzéseken – zsörtölődött a BL-döntős bajnokcsapat edzője –, ezért szerintem át kellene alakítani a versenyrendszerünket, hiszen a magyar élcsapatokban tapasztalható sok sérülés a túlzott terhelés számlájára is írható. Utolsó erőtartalékaink mozgósításával megpróbáljuk az önbizalmat adó bajnoki arany mellé a kupát is megszerezni. Kedden csak úszás, gyúrás, szaunázás szerepelt a programunkban, szerdán pedig a videózás után nagyon jó hangulatú gyakorlásunk volt, mert a játékosaink tudták, ebben az évadban ez az utolsó gyakorlásuk. Remélem, két mérkőzés vár még ránk, hiszen ez azt jelentené, hogy az elődöntőből bekerülünk a fináléba.”
A dunaújvárosiak is harci tűzben égve készültek a csütörtöki találkozóra. "Az a célunk, hogy visszavágjunk a Fradinak a bajnoki döntőben elszenvedett, bennünket igen érzékenyen érintő vereségért – mondta Kiss Szilárd, a Dunaferr edzője, akinek a munkáját további két évig Mátéfi Eszter segíti, ugyanis a volt válogatott világklasszissal szerződést hosszabbított a klub. – Újra idegenben mérkőzünk a bajnokkal, és ismét arra készülünk, hogy méltó vetélytársa legyünk. Ugyanis a legutóbbi találkozónkon sem játszottunk alárendelt szerepet, csak a szerencse többször elpártolt tőlünk. Ebben a mérkőzésben – ahogy mondani szoktuk – még minden benne van. Ferling megrándult bokája lassan javul, ezért kicsi az esélye a pályára lépésének.”
Mit vár a kapitány?
Mocsai Lajos szövetségi kapitány látványos, magas színvonalú és sportszerû csatákat vár az elôdöntôkben. „A Fradi alighanem élni fog a hazai pálya kínálta elônyökkel, és az sem véletlen, hogy áldozott a rendezési jog megszerzésére – mondta. – A becsvágyó bajnok stratégiája egyértelmû, a második hazai trófeát is meg akarja szerezni, hiszen ez mind szakmai, mind üzleti szempontból roppant fontos neki. FTC–Gyôr döntôt várok, és velem együtt még nagyon sokakat meglepne, ha a népligeti együttes az idei sikersorozata végén botlana.”
Farkas József, a vásárhelyiek edzője azzal kezdte mondandóját, hogy a bokasérüléssel bajlódó Asztalos aligha szerepelhet a Győr ellen, míg a vállát fájlaló Huba talán pályára léphet. "Óriási a tét, és ezt a kisebb-nagyobb sérüléssel küszködők is érzik, ezért aki csak tud, ott lesz a csatában –mondta az edző. – Nem túl bő a keretünk, de annál lelkesebb, és annál inkább szeretne bizonyítani, kijutni az európai kupaporondra. A Győr legutóbb biztosan nyert nálunk, de azon a találkozón akadt egy tizennégy perces gólszünetünk. Ha ezt nem ismételjük meg csütörtökön, akkor semleges pályán bekerülhetünk a döntőbe, és ezzel betetőznénk idei jó teljesítményünket. A továbbiakat majd meglátjuk, egyelőre a Magyar Kupa-elődöntő a legfontosabb feladat az életünkben, más kérdésekkel ráérünk később foglalkozni.”
Az EHF-kupa döntőjébe jutó győriek edzője, Vura József megemlítette, hogy a szombaton Vásárhelyen lejátszott bajnoki mérkőzésen a váll-, illetve térdsérüléssel bajlódó Mehlmann és Görbicz nélkül is 29–21-re nyert az ETO. "Azóta mindkét erősségünk rendbe jött és pályára léphet a Népligetben – mondta Vura, aki 1982 óta előbb játékosként, majd 1996 óta a női csapat vezetőedzőjeként áll az ETO szolgálatában. – Senki se vegye szerénytelenségnek, de számunkra kötelező feladat a döntőbe jutás. Arra készülünk, hogy a december vége óta tartó megerőltető sorozatunk – tizennyolc bajnoki, tíz EHF-kupa- és két MK-mérkőzés – után, amelyek többségét megnyertük, ezúttal sem vallunk szégyent.”
Ezekben a napokban Győrött is felmerült a hogyan tovább kérdése, amely különösen azért izgalmas, mert a talán legnagyobb győri játékosbeszerző, a Dunaferr ezúttal is a kisalföldi megyeszékhelyről kíván erősíteni. Az újvárosiak Fenyő Kálmán, Décsi Gábor, Tóth Edmond, Bene Tamás, Rosta Miklós, Mátéfi Eszter, Pálinger Katalin és Pigniczki Krisztina után ezúttal Kindl Gabriellára vetettek szemet. Vanyus Attila klubelnök: "Kindl igazolása ügyében Perjámosi Sándor, a dunaújvárosiak ügyvezető elnöke valóban megkeresett bennünket, de a kérését érdemi tárgyalás nélkül visszautasítottuk. Csapatkapitányunkat december 31-ig szerződés köti hozzánk, rá továbbbra is szükségünk van. Beszéltem a játékossal is, aki kijelentette, semmi gondja sincs, nagyon jól érzi magát nálunk, de tény, hogy mesés ajánlatot kapott, amely egyszerűen visszautasíthatatlan. Természetesen mi is megtettük számára a szerződése meghosszabbítására vonatkozó javaslatunkat, amelynek anyagi vonzata az eddigi fizetésének több mint kétszerese. Ez az összeg azonban még így is jelentősen elmarad a dunaújvárosiak ajánlatától.”
Az elhangzottakhoz Perjámosi Sándor hozzáfűzte: "Kindl aláírta az új szerződését a Dunaferr csapatával, vagyis januártól újvárosi játékos. A megállapodás anyagi része kettőnk dolga, fogalmam sincs, honnan vesz összegeket Vanyus Attila, de ezzel nem is akarok foglalkozni. Én csak a sportolót sajnálom, aki ezúttal is áldozata a sportvezetők kötélhúzásának.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik