„Készen állok!” – Valter Attila a Milánó–Sanremo kerékpárverseny előtt

2025.03.21. 21:17
Valter Attila szerint nem Tadej Pogacar a viadal esélyese (Fotó: Getty Images)
Valter Attila készen áll a szombati Milánó–Sanremo egynapos országúti klasszikus kerékpárversenyre, amelyen kemény hajrára számít.

Az öt legnagyobb egynapos megméretés, a Monumentumok közül hagyományosan a hosszú távjáról ismert, idén 116. alkalommal sorra kerülő északolasz verseny előestéjén a Visma-Lease a Bike 26 éves magyar bajnok bringása az M4 Sport helyszíni stábjának úgy fogalmazott: noha az idénybeli eredményei nem ezt mutatják, végig jó formában tekert az elmúlt versenyeken. Az egészsége is rendben van, ki is tudta pihenni magát legutóbbi megméretése, a tirrén–adriai körverseny óta. Kiemelte, hűvös az időjárás a környéken, várhatóan esni is fog szombaton, így kemény versenyre számít a 289 kilométeres távon.

„De tényleg úgy érzem, hogy készen állok rá – szögezte le Valter Attila. – Ez a verseny talán attól szép, hogy mindig ugyanaz és úgy kell kitalálni a jó taktikát.”

Valter két évvel ezelőtt már szerepelt a Milánó–Sanremón, akkor 34. lett, a verseny után pedig úgy fogalmazott, hogy nem ez lesz a kedvence, mivel a végén – ahogy ezúttal is megerősítette – nagyjából száz kilométert szinte sprintfelvezetésben teljesítenek.

A Visma a holland sprintert, Olav Kooijt segíti majd, érte fog dolgozni az emelkedőkön Valter is, aki a sokak által a legnagyobb esélyesnek tartott világbajnok Tadej Pogacarról is beszélt.

„Minél nagyobb favoritnak kiáltják ki, annál inkább rájön mindenki, hogy nem ő az esélyes, hiszen nem száz százalékban neki fekszik ez a verseny, ennél gyorsabb lábak kellenek talán” – fejtette ki a tavaly harmadikként záró szlovén klasszisról Valter.


A Tour de France-győztes Geraint Thomas korábban ötször is rajthoz állt a Milánó–Sanremón, legutóbb 2016-ban. A pályafutása utolsó idényét teljesítő brit hegyimenő az M4 Sport kérdésére arról beszélt, jó érzés visszatérni „erre a gyönyörű viadalra”.

„Az a szép ebben a versenyben, hogy soha nem tudhatod, mi fog történni” – szögezte le a pályakerékpárban olimpiai és világbajnok Thomas, aki izgalmas végjátékra számít.

Szombaton a nőknek is megrendezik a Milánó–Sanremót, a 156 kilométeres távon Vas Blanka és Zsankó Petra képviseli a magyar színeket.

 

Legfrissebb hírek

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
1 órája

Időfutammal rajtol a montreali kerékpáros-vb, Evenepoel a favorit

Kerékpár
2026.09.20. 12:55

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

Országúti kerékpár: Vas Blanka a Lidl-Trekhez igazolt

Kerékpár
2026.09.14. 12:57

Ez most Masé lett! – 12 év után spanyol piros trikós a Vueltán

Kerékpár
2026.09.13. 21:35

Vas Barnabás minden trikót begyűjtött a román kerékpáros-körversenyen

Kerékpár
2026.09.13. 16:34

Vas Barnabás újabb szakaszgyőzelmével már összetettben is vezet a román körversenyen

Kerékpár
2026.09.12. 15:25

Vuelta: Wout Van Aert a hőségben sem lassított, Mas maradt az élen

Kerékpár
2026.09.06. 19:27