Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.08.02. 15:21
null
A Formula–2-esek közül Pepe Marti ért el sikert Alex Dunne és Jak Crawford előtt (Fotó: Getty Images)
A Formula–3-as szombati sprintverseny thaiföldi győzelmet hozott, hiszen Tasanapol Inthraphuvasak szelte át elsőként a célvonalat James Hedley és Ugo Ugochukwu előtt, míg a Formula–2-esek közül Pepe Marti ért el sikert Alex Dunne és Jak Crawford előtt.

FORMULA–2, SPRINTVERSENY

Pepe Marti várhatta az élről a piros lámpák kialvását a részben fordított rajtrácsos szombati sprintverseny előtt a Hungaroringen, mellőle Alex Dunne, míg a második sorban a Red Bull-protezsált, Arvid Lindblad és Victor Martins foglalt helyet. 

Marti jól jött el a rajtnál, és sikerült megtartania a vezetést Dunne előtt, aki hamarosan egy pozíciót vesztett Lindbladdal szemben, és visszaszorult a harmadik helyre. Negyedikként Martins fordult el, míg hátrébb többen is kiszaladtak a bukótérbe. Roman Stanek eközben Gabriele Mini hathatós segítségével pördült meg a 9-es kanyarnál, aminek következtében előbbi visszaesett az utolsó helyre, míg utóbbit nem sokkal később 10 másodperces időbüntetéssel sújtották a sportfelügyelők. 

Marti nem igazán tudott ellépni az élen, Lindblad szorosan tapadt rá, és a páros kemény csatározásba kezdett egymással. Bár a svéd származású brit versenyző néhány pillanatig a 8. körben is az élre állt, Marti még visszavágott, és az első helyen folytathatta a küzdelmet.  A párosra ráadásul megérkezett Dunne és Martins is, az első ötöst Jak Crawford tette teljessé, míg a bajnokságot vezető Leonardo Fornaroli hetedikként haladt. 

Noha Lindblad nem szakadt le Martiról, nem talált fogást a spanyolon, sőt,  egy idő után inkább hátrafelé kellett néznie, mivel Dunne és Martins továbbra is ott volt a nyomában. A Red Bull fiatalja a 18. körben visszaesett a harmadik helyre, miután Dunne szép manőverrel elment mellette, miközben mögötte Crawford előzte meg Martins-t. 

A 22. körben biztonsági autó szüneteltette a küzdelmeket, a korlátozást Sebastián Montoya leállása idézte elő a célegyenesben. Az autómentés után, a 26. körben folytatódott a csata, Marti az újraindításnál is megtartotta a vezetés Dunne és Lindblad előtt, Crawford maradt a negyedik, míg Martins és Luke Browning az ötödik pozícióért csapott össze, majd cserélt helyet egymással. 

Noha Martira nagy nyomás nehezedett az utolsó métereken, sikerült megtartania a vezetést Dunne előtt, és megnyerte a szombati sprintfutamot, míg harmadikként Crawfordot intette a le a kockás zászló, miután sikerült megelőznie Lindbaldot. Az ötödik Browning lett, majd Martins, Fornaroli, Richard Verschoor, Goethe, Dino Beganovic és Kush Maini egészítette ki az első tízest. 

FORMULA–3, SPRINTVERSENY

A Formula-3-asok pénteki időmérőjén Tasanapol Inthraphuvasak zárt a tizenkettedik helyen, így ő rajtolhatott el a pole pozícióból a szombati, részben fordított rajtrácsos sprintversenyen. Mellőle James Hedley, míg a második sorból James Warthon, valamint Alessandro Giusti rugaszkodhatott el. A bajnokságot vezető és a kvalifikáción leggyorsabb Rafael Camara a tizenkettedik rajtkockából várhatta a startot. 

Inthraphuvasak jól jött el a rajtnál, és sikerült megtartania a vezetést Hedley előtt, bár a thai pilóta a középső szektorban elkövetett egy kisebb hibát, ami lehetőséget teremtett a brit előtt, de nem tudott élni a lehetőséggel, ráadásul Warthon is szorosan tapadt rá. Hátrébb eközben nagy baleset történt: Giusti szállt bele a falba a 13-as kanyar előtt, aminek következtében a pályára kellett küldeni a biztonsági autót is. 

Inthraphuvasak az újraindítás után is megőrizte az elsőségét Hedley előtt, míg mögéjük Ugo Ugochukwu zárkózott fel. Az amerikai a későbbiekben aztán brit versenyzőt is megelőzte, majd elkezdett közeledni a továbbra is vezető thaiföldire, de végül előzni már nem tudott, mert a végén újra pályára kellett küldeni a biztonsági autót Théophile Nael és Noel León balesete miatt. A korlátozás után mindössze egyetlen köre maradt a mezőnynek, és az élen már nem történt változás. 

Így hiába nehezedett nagy nyomás Inthraphuvasakra, sikerült ellenállnia, és valamennyi kört végigvezetve rajt-cél győzelmet aratott. A Prema-pilótának így végül meg kellett elégednie a második pozícióval, míg a dobogó alsó fokára Charlie Wruz állhatott fel. A bajnoki éllovas Camara eközben egészen a nyolcadik helyig zárkózott fel. 

A Formula–3-asok programja vasárnap 8 óra 50 perckor, míg a Formula–2-eseké 10 óra 20 perckor folytatódik.
 

 

Legfrissebb hírek

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
3 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
3 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
5 órája

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
8 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
20 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
21 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
Tegnap, 20:16

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
Tegnap, 15:10
Ezek is érdekelhetik