Országúti kerékpáros-vb: Lappartient szerint nincs B-terv

2025.02.25. 11:59
David Lappartient (Fotó: Getty Images)
David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpárszövetség (UCI) elnöke azt mondta, nincs B-tervük, mindenképpen Ruandában rendezik meg az idei országúti világbajnokságot szeptember 21. és 28. között.

A francia sportvezető a Cycling News internetes oldalon keresztül közölte ezt azokra a híresztelésekre reagálva, hogy a közelben zajló fegyveres konfliktus és közegészségügyi veszélyhelyzet miatt Kigali helyett Svájcban bonyolíthatják le a versenyt.

„Nincs B-terv” – jelentette ki Lappartient.

A ruandai lehet az első kerékpáros-vb, amelyet Afrikában rendeznek.

Az országból érkező fegyveres csapatok a szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaságban városokat foglaltak el, ezért a két ország felmondta a diplomáciai kapcsolatokat. Ráadásul a sok menekült miatt közegészségügyi veszélyhelyzet alakult ki.

Az UCI elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: a sport semleges, nem szabad átpolitizálni. Az afrikai rendezés „az álmom, a célom, amióta elnöknek választottak, és büszke vagyok rá, hogy azt mondhatom: itt vagyunk” – tette hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Országúti kerékpáros ob: Zsankó Petra az időfutam után a mezőnyversenyben is győzött

Kerékpár
2026.06.28. 12:32

Pogacar és Vingegaard is nagyszerű formában a Tour de France előtt

Kerékpár
2026.06.23. 10:45

25 ezer kilométert tekert a vb-re, Németország 7 góllal köszönte meg

Foci vb 2026
2026.06.15. 12:13

Több mint 25 ezer kilométert bringázott, hogy ott lehessen a labdarúgó-vb-n

Foci vb 2026
2026.06.15. 10:19

Somogyi Miklós lett a pályakerékpáros szakág vezetője

Kerékpár
2026.06.12. 12:44

„A verseny egy lehetőség a magyar kerékpársportnak” – Eisenkrammer Károly a Tour de Hongrie-ról

Kerékpár
2026.06.03. 14:29

Giro: Milan nyerte a római zárást, Vingegaard megcsinálta a triplát

Kerékpár
2026.05.31. 19:19

Giro: az utolsó hegyi szakaszt is megnyerte Vingegaard

Kerékpár
2026.05.30. 17:50
Ezek is érdekelhetik