Megvan a hatodik szakasz is, Pogacar megnyerte a Giro d’Italiát

CZIPÓ ÁDÁMCZIPÓ ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.05.25. 19:06
Pogacar alighanem megnyerte a Giro d'Italiát (Fotó: Getty Images)
Huszonöt évesen az országúti kerékpározás élő legendája Tadej Pogacar – csak 2024-ben már megnyerte a Strade Bianchét, a Katalán kört, a Liege–Bastogne–Liege-t, vasárnap pedig már csak célba kell érnie, hogy ezek mellé a Giro d'Italiát is besöpörje.

 

Az utolsó hegyi etap volt soron szombaton a 107. Giro d’Italián. Bár tulajdonképpen már az első hét eleje óta nem volt különösebb kétség, hogy kihez kerül a rózsaszín trikó a végén, most már kijelenthető, Tadej Pogacar megúszta betegség és sérülés nélkül a versenyt. Emellett pedig oktatta a teljes mezőnyt, olyannyira, hogy négy másodperc híján tíz percet ver a második Daniel Martínezre.

A szakasz a szokásos forgatókönyv szerint alakult: kontrollált szökés, majd Pogacar-szóló az utolsó 35 kilométeren – és szakaszgyőzelem. Ami a második helyért folytatott csatát illeti, a kolumbiai Martínez ezúttal is jobb passzban volt, mint Geraint Thomas, így megtartotta első helyét a „halandó” emberek kategóriájában. Pogacarra vasárnap ünneplés vár a római körözés mellett, illetve közben, majd pedig regeneráció és felkészülés a Tour de France-ra.

Mindenképpen ejtsünk szót Valter Attiláról is, aki kifejezetten erős Girón van túl annak ellenére, de lehet éppen amiatt, hogy hétből négy csapattársa idő előtt kiszállt a versenyből, köztük Cian Uijtdebroeks. A magyar bringás szombaton a 18. helyen ért célba, ezzel 22. lesz az összetettben.

Az M4 Sport helyszíni stábjának a Visma-Lease a Bike kerékpárosa elmondta: a pályafutása során megmászott emelkedők legnehezebbjei közé tartozik a „nagyon hosszú és egy idő után elég kellemetlen” Monte Grappa.

„Az első felmenetel még meglepően jólesett, örültem neki, hogy a harmadik hét végére is fel tudtam venni a versenyt a legjobb hegyimenőkkel” – emelte ki, hozzátéve: több összetett menő is korábban szakadt le, mint ő, és még ezt követően is elég jó tempót tudott menni egyedül. Bevallotta, hogy eléggé kimerült, a második mászás végére nem sok energiája maradt. Meglátása szerint utolsó előtti napon még nem nyújtott ennyire jó teljesítményt, ennek örül és elégedett magával.

Megemlítette, hogy a torinói Nagy Rajt mellett most volt a legtöbb néző a versenyen, a sok magyarnak nagyon örült. Ugyanakkor hangsúlyozta: a szurkolók által használt füst nagyon zavaró akkor, amikor teljesítménye maximumán teker.

„Az, hogy futnak mellettünk meg csapkodnak, az a másik része, ami elég zavaró és idegesítő, borzasztóan irritáló, mikor valaki a kormányom mellett fut, miközben a maximumom próbálom nyújtani” – szögezte le.

107. GIRO D’ITALIA
20. szakasz (Alpago–Bassano del Grappa, 184 km): 1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Emirates) 4:58:23 óra, 2. V. Paret-Peintre (francia, Decathlon AG2R La Mondiale) 2:07 perc hátrány, 3. Martínez (kolumbiai, Bora-hansgrohe) azonos idővel, …18. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 9:54 p h. Az összetett állása: 1. (rózsaszín trikóban) Pogacar 76:22:13 óra, 2. Martínez 9:56 p h., 3. Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 10:24 p h., …22. Valter 1:04:46 ó h. A gyorsasági pontverseny állása: 1. (ciklámen trikóban) Jonathan Milan (olasz, Lidl-Trek) 327 pont, 2. Groves (ausztrál, Alpecin) 200, 3. Merlier (belga, Soudal-QuickStep) 143, …73. Valter 8. A hegyi pontverseny állása: 1. Pogacar 270, 2. (kék trikóban) Giulio Pellizzari (olasz, VF Group-Bardiani CSF-Faizane) 206, 3. Steinhauser (német, EF Education-EasyPost) 153, …32. Valter 8. A fiatalok versenyének állása: 1. (fehér trikóban) Antonio Tiberi (olasz, Bahrain-Victorious) 76:35:02, 2. Arensman (holland, Ineos) 1:42 p h., 3. Zana (olasz, Jayco AlUla) 11:10 p h. A csapatverseny állása: 1. Decathlon AG2R 229:54:37 óra, 2. Ineos 44:23 p h., 3. UAE Emirates 1:01:50 ó h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik