Oslói sokk, budapesti öröm – világbajnoki selejtezőink, 2. rész

A forradalom után sok sebből vérző magyar futball az 1958-as világbajnokságra Norvégiával és Bulgáriával küzdött meg a részvételért. Az 1954-ben vb-ezüstérmes csapatból Bozsik József, Grosics Gyula, Hidegkuti Nándor és Tóth József jutott szóhoz.

A legtöbb vita a 35 éves Hidegkuti szerepeltetése körül volt. Első meccsünk, a Norvégia elleni oslói előtt Bukovi Márton szövetségi kapitány azt mondta, minden attól függ „tud-e majd alkalmazkodni gyors, lendületes társaihoz. Ha nem, akkor nem kerül be a csapatba.” A hétközi, tatai edzőmérkőzés után így beszélt: „Az a játékfelfogás, amit most Hidegkutitól, még néhány társától is láttam a második félidőben, őszintén szólva, értelmetlenség.” Induláskor a Ferihegyi repülőtéren Bukovi kijelentette, hogy nem meri Hidegkutit beállítani.

Aztán Oslóban mégis pályára küldte, a csapat pedig kikapott 2:1-re. És amitől félt, bekövetkezett. Lassú és körülményes volt a magyar támadósor, benne Hidegkuti nehézkes, a Népsport szerint „az egész csapat leggyengébbje, a támadósor kerékkötője”. A lap azt írta, hogy a „magyar csapatból senkit sem lehet kiemelni”, de egyértelműen Hidegkuti volt a bűnbak.

Akárhogy játszott, sokan érezték úgy, hogy nem ezt érdemelte, jött is néhány nap múlva a mentegetőzés: „Nem tudjuk, helyes volt-e egy ilyen kiváló sportembert, a magyar labdarúgás egyik legkiemelkedőbb alakját így lejáratni?”     

Aligha volt helyes, hiszen a többi selejtező meccsen is pályán volt, ráadásul jól futballozott.

Mindenesetre vereséggel kezdtük a kvalifikációt, óvatosak is voltak a fiúk az itthoni, Bulgária elleni meccs előtt. Felkészülés gyanánt kétszer is a Budai hegyekbe kirándult a csapat a nagy melegre hivatkozva. Ők tudták, mindenesetre a napi átlaghőmérséklet 22 és 25 fok között volt. A cél az volt, hogy frissek, robbanékonyak legyenek a fiúk.

Nos, 60 percen át azok voltak, vezettünk is 4:0-ra, 4:1 lett a vége. „Végre megmutatta a csapat, hogy mire képes, és ebből láthatjuk azt is, hogy mire lenne képes, ha az erőnléte olyan volna, amilyennek lennie kellene. Ezt most majd menetközben kell pótolnunk” – mondta Bukovi, és Hidegkuti is elégtételt kapott, hiszen „sok jó támadást vezetett és a védelemnek is segített. Nagy része volt abban, hogy a magyar csatársor ezen a mérkőzésen ilyen gólképesnek bizonyult”.     

A mérkőzés után elterjedt a hír, hogy Bukovi Márton lemond, de alaptalannak minősítette a Népsport a szóbeszédet, hogy aztán nem sokkal később kiderüljön, tényleg elköszön. „Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a támogatáshoz fűzött reményeim nem váltak be, és a legsúlyosabb problémáimmal, a szövetségi edzővel együtt magunkra maradtunk” – írta levelében. Arra gondolt, hogy a portyázások (Bp. Honvéd, Ferencváros) és a KK-meccsek (Vasas) miatt fáradtak voltak a játékosok, már ha éppen itthon voltak.

Bukovit válogatóbizottság követte, segítője, Sós Károly porondon maradt, Baróti Lajos és Lakat Károly csatlakozott hozzá. Ez így maradt végig, tehát négy meccsre összesen négy kapitánya volt az együttesnek.

Szeptemberben ismét Bulgária következett – Szófiában. Győztünk 2:1-re. „Az első félidőben jól játszott, a másodikban jól küzdött a magyar válogatott”, s öröm volt, hogy a 24 éves Sipos Ferenc sikerrel mutatkozott be a csapatban. Pedig úgy volt, hogy nem játszik, elcsúszott a fürdőszobában, megütötte a bordáját, de kiheverte. Olyannyira, hogy a tudósító szerint a selejtező előtti este már vidáman kacagott a helyi varieté vendégeként. Kuriózum, hogy első válogatottsága után az együttes 56 meccsén játszott egymás után, 1963 májusában csak azért szakadt meg a sorozata, mert az MTK-ból a Bp. Honvédba készülve ki kellett várnia.

Mindenesetre jogos volt a Népsport főcíme: „Újabb lépés Stockholm felé!” Azt pedig senki sem vette komolyan, hogy a bolgárok óvásra készülnek. Szerintük Grosicsnak nem lett volna szabad játszania, mert eltiltás alatt állt, s a FIFA nem oldotta fel a büntetést. Tévedtek, mert Grosicsot az MLSZ tiltotta el és adta vissza a játékjogát, a FIFA ebben az esetben csak tudomásul vehette a döntést.

Már csak a norvégok voltak hátra, itthon és a visszavágás jegyében. A hétközi, TF elleni edzőmeccset zárt kapuk mögött rendezték meg – sokak óriási csalódására. Baróti Lajos, a válogatóbizottság egyik tagja ezt azzal indokolta, hogy: „Sajnos, az utóbbi edzőmérkőzéseken a közönség egy része bekiabálással, nem egyszer pedig szidalmazással zavarta a játékosokat. Azt akartuk, hogy nyugodt körülmények között készüljenek a fiúk.” 

A norvégok elleni a 100. mérkőzése volt a válogatottnak a második világháború után (összességében a 347.). „Ha tavasszal bekalkuláljuk, hogy Oslóban is ki lehet kapni, s ennek megfelelően sokkal jobban felkészülünk a találkozóra, akkor minden bizonnyal megnyertük volna a mérkőzést, s nem kellett volna egy fél éven keresztül szorongva azon töprengenünk: ott lehetünk-e a svédországi 16-os döntőben” – ez volt a Népsport felvezetése, a csapat pedig kitűnő harci erényeket csillogtatva diadalmaskodott, magabiztosan futballozva 5:0-ra győzött, s kijutott a világbajnokságra. A vártnál jobb teljesítményhez az együttes minden tagja hozzátette a magáét, a vezérszerep pedig végre a csatársoré volt.

„Még jobb lehetett volna a játék, ha Hidegkuti és Csordás nem sérül meg. Egy-két gyengébb ponttól eltekintve az egész csapat jól játszott. Nekem különösen a fedezetpár, abból is Bozsik, valamint a Sándor-Csordás jobbszárny tetszett” – mondta Baróti Lajos, Barcs Sándor MLSZ-elnök pedig emlékeztetett arra az idegsokkra, amely az oslói vereség után erőt vett a vezetőkön, a játékosokon és a magyar labdarúgás híveinek jó részén. 

Sokan voltak a Népstadionban, 90 ezren, ám – nem először – a közönség jelentős része szinte érdektelenül, közömbösen figyelte a játékot. „A buzdítás helyett időnként felhangzott a játékosok kedvét és önbizalmát elvevő füttyszó is”– méltatlankodott a Népsport. Hogy aztán közölje, Baróti Lajos lemondott a válogatóbizottsági tagságáról, majd hogy sem Baróti, sem Sós nem vállalja a szövetségi kapitányi tisztséget.„Ki legyen a kapitány? Sós, Baróti és Bukovi egyaránt alkalmas lenne. Egyaránt, de nem együtt, hanem külön-külön” – szögezte le a lap. Végül november 25-én Baróti lett a szövetségi kapitány, helyére a Vasasnál Illovszky Rudolf került. Hogy mégis vállalta a tisztet, egyszerű a magyarázata: Hegyi Gyula, a sporthivatal akkori elnöke átvezényelte a válogatotthoz.

„Kétségtelen, hogy Baróti Lajosnak nem könnyű a helyzete. 1954-ben szinte csak kondicionálni kellett a válogatottat, amely az azt megelőző években már bebizonyította, hogy minden feladat megoldására képes. A mostani válogatottnak, s főleg a csatársorának viszont még a körvonalai sem rajzolódtak ki” – így a sportlap. Mindenesetre Baróti első nekifutásra 1966. július 23-ig 80 meccsen volt szövetségi kapitány.

Az 1958-as világbajnokságon aztán a csoportkörben búcsúzott Magyarország, rájátszásban, Walestől 2:1-re kikapva.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. július 25-i lapszámában jelent meg.)