Puskás nyomában Marokkóban

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2025.06.08. 10:17
null
A forradalom leverése után túrázó Honvéd casablancai meccsén a marokkói futball óriása, Larbi Ben Barek üdvözli Puskás Ferencet
Abban azért bíztam, hogy a nyomára bukkanok Puskás Ferencnek Marokkóban is, de az engem is meglepett, hogy kétszer is dr. Sárosi György emlékébe botlottam Rabatban!

Először abban a remek, 2014-es kiadású marokkói könyvben, amelyet Tromler Miklós nagykövet úrtól kaptam, s amely a helyi focival kapcsolatba került 100 világnagyságot mutatja be. Nos, a százból heten (!) magyarok: Sárosi György, Kubala László, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Albert Flórián, Bene Ferenc és Kovács István, a Temesváron született, a kolozsvári Házsongárdi temetőben nyugvó edző, a könyv szerint „a román, aki megváltoztatta a világfutballt”, amikor totális futballt játszatva az Ajaxszal két BEK-et nyert.

De vissza Puskáshoz! Csodás, egész oldalas fotó őrzi a könyvben a forradalom leverése után túrázó Honvéd casablancai meccsének emlékét, midőn a marokkói futball óriása (kétszeres spanyol bajnok az Atléticóval!), Larbi Ben Barek üdvözli a magyar világsztárt. Hiszen, bár nyugat-európai és dél-amerikai túráról szoktunk beszélni a Honvéd esetében, valójában Észak-Afrikában is fellépett a vörös csillagos Honvéd-címer nélküli mezben játszó csapat – 1956. december 30-án a helyi WAC és a RAC közös csapatát 7:4-re legyőzve (Kocsis 3, Puskás 1 gólt szerzett). A feleségek közben Milánóban várták vissza a fiúkat, akiknek casablancai szilveszterezését még sokáig emlegették féltékeny rosszallással.

1961. november 12.: Marokkó–Spanyolország interkontinentális vb-selejtező – Puskás (balra) itt mutatkozott be a spanyol válogatottban

De volt itt Puskásnak öt évvel később egy másik, legalább ennyire emlékezetes fellépése is: Marokkóban mutatkozott be a spanyol válogatottban! 1961. november 12-én Marokkó–Spanyolország interkontinentális vb-selejtezőt rendeztek, amelyen a Puskással felálló vendégek 1:0-ra nyertek az „Atlasz Oroszlánjai” ellen (a visszavágón 3:2-re, így Puskásék mentek az 1962-es chilei világbajnokságra). Erről a meccsről aztán nemcsak az említett könyvben, hanem a marokkói futballszövetség lenyűgöző, 35 hektáros edzőközpontjában berendezett múzeumban is nagyszerű fotót találtam: a himnuszhoz felsorakozott spanyol játékosok közül Puskás áll a fotós objektívjéhez a legközelebb, a száműzött magyarnak lélektanilag igen nehéz pillanatban.

Itt, a marokkói futball múzeumában találkoztam aztán újra Sárosi doktorral is, az általános futballtörténeti állandó kiállításon, az 1938-as vb kapcsán.

Puskásról az új és nagyon kedves könyvem­ben megjegyzik, hogy a Real Madrid színei­ben is több alkalommal elkápráztatta a helyieket, amikor az V. Mohamed-kupa résztvevői voltak. Bene Ferenc és Kovács István is részt vett ezen a tornán s került be ezáltal a könyvbe, előbbi – bár az 1964-es olimpián hat (!) gólt rúgott Marokkónak és itt is győzött a válogatot­tal 4:1-re – a Dinamo Kijev el­­­len 3–2-re elveszített 1975-ös döntő apropóján, Kovács pedig a román válogatottal megnyerte az V. Mohamed-kupát 1977-ben. A csapatban – ahogyan a fotókon is szerepel – Bölöni László és Szatmári Sándor is ott volt, míg a döntőben 3–1-re megvert csehszlovák válogatottban a felvidéki Móder József…


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. június 7-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
Tegnap, 11:31

Az aranyköpés, amelyből könyvcím lett és az elmaradt integetés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:00

Oslói sokk, budapesti öröm – világbajnoki selejtezőink, 2. rész

Képes Sport
2025.07.28. 15:38

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Gyerekek mellől a Kékszalagra – Hosszú Kávé Virág Flórával

Képes Sport
2025.07.25. 12:02

Puskás Ferenc kijelentése és Véber György kérése – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.24. 08:01

Tusványos 2025: bemutatták a Puskás, a musical koncertváltozatát

Egyéb egyéni
2025.07.23. 20:22
Ezek is érdekelhetik