Kajak-kenu: Kökény ráijesztett Dombira - ezért nyertek

2012.06.23. 13:13
A zágrábi kajak-kenu Eb-n K–2 1000 méteren szerzett aranyérem után a magyar egység rutinosabb tagja, Kökény Roland elmondta, a győzelemhez az is kellett, hogy a hajrá előtt ráijesztett társára, Dombi Rudolfra.

„Nagyon jó pályát mentünk, sikerült az elején ellépnünk a többiektől, és meg is tudtuk tartani az előnyünket” – nyilatkozta a Magyar Televíziónak a K–2 1000 méteres magyar egység tagja, Kökény Roland, aki azért hozzátette, nem volt annyira sima a győzelmük, mint az esetleg kívülről tűnhetett. – Amikor a végén elindultak a németek, úgy rákiáltottam Rudolfra, hogy meg is ijedt, de meglett az eredménye, ritmust tudtunk váltani.”

„Ahhoz hogy az olimpián is hasonló eredményt érhessünk el, még nagyon sokat kell dolgoznunk” – tette hozzá Kökény.

„Háromszor indultunk meg a verseny során, összességében nagyon jól ment a hajó. Az olimpiával kapcsolatban azonban csak annyit mondhatok, hogy készülnünk kell tovább, úgy, ahogy eddig” – értékelt a páros másik tagja, Dombi Rudolf.

A mai döntők összefoglalóját itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59