NHL: hazai pályán is győzelemmel kezdett a Vegas

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.11. 09:06
null
Hazai pályán is győzelemmel kezdett a Las Vegas (Fotó: nhl.com)
Azután, hogy két idegenbeli sikerrel debütált az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) a Vegas Golden Knights, kedden hazai pályán is győzelemmel mutatkozott be.

 

Az NHL 31. csapata az előző két, egyaránt 2–1-es siker után, ezúttal sokkal simábban, 5–2-re verte meg az Arizona Coyotes együttesét, amelyet három napja Phoenixben is felülmúlt. Az újonc két legjobbja ismét a címvédő Pittsburgh Penguins gárdájától megszerzett háromszoros bajnok kapus, Marc-André Fleury és a döntős Nashville Predators csapatától érkezett csatár, James Neal volt.

Előbbi 33 lövésből 31-et hárított, így három meccsen mindössze négy gólt kapott, míg utóbbi két találattal vette ki a részét a mostani diadalból, összességében pedig ötnél jár.

A találkozón az 59 halálos áldozatot követelő, október elsejei, Las Vegas-i tömegmészárlás túlélői közül kerültek ki azok, akik bedobták a kezdőkörbe a korongot.

A nevadai gárdához hasonlóan százszázalékos maradt a St. Louis Blues is, amely negyedik meccsén a New York Rangers vendégeként győzött 3–1-re.

Az idén Stanley-kupa-döntős Nashville Predators pedig – két vereséget követően – fordulatos találkozón szerezte meg első sikerét az új idényben, ugyanis hiába vezetett már 3–0-ra, a vendég Philadelphia Flyers 5–3-ra fordított, de a hajrá ismét a hazaiaké volt, akik az utolsó másfél percben ütött két emberelőnyös góllal 6–5-re nyertek.

Az idén főcsoportdöntős Ottawa Senators gárdájának eddig mind a három találkozója szétlövésben dőlt el, de két vereséget követően az eddig hibátlan Vancouver Canucks vendégeként ezúttal jobbnak bizonyultak a párharcban.

NHL, ALAPSZAKASZ
Dallas Stars–
Detroit Red Wings 4–2
Nashville Predators–Philadelphia Flyers 6–5
Montreal Canadiens–Chicago Blackhawks 1–3
New York Rangers–St. Louis Blues 1–3
Carolina Hurricanes–Columbus Blue Jackets 1–2 – h. u.
Vancouver Canucks–Ottawa Senators 2–3 – szétlövéssel
Vegas Golden Knights–Arizona Coyotes 5–2

 

Legfrissebb hírek

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
Tegnap, 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
Tegnap, 8:11

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Florida az NHL döntőjében – videó

Amerikai sportok
2025.06.07. 07:24

Marco Sturm az első német vezetőedző az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.06.06. 15:53

Hét gól, ráadás és dráma – az Oilers sikerével rajtolt az idei Stanley-kupa-döntő

Amerikai sportok
2025.06.05. 07:21

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07
Ezek is érdekelhetik